Fruits of Passion/Les fruits de la passion (1981)
A Távol-Keleten járunk, valamikor a 20. század elején: O, a
szépséges fiatal lány elhatározza, hogy mindenben aláveti magát Sir
Stephen-nek, urának és parancsolójának. Sir Stephen O-t egy bordélyházba viszi,
ahol alapos betanításnak vetik alá a csak és kizárólag uráról álmodozó
szépséget. Eközben egy, a bordélyház ablaka alatt lakó fiú távolról is
beleszeret az ablakában szomorkodó O-ba, és hogy megkaphassa, jó pénzért
csatlakozik a kormányzat ellen lázadókhoz…
A klasszikus, 1975-ös „O története” Keleten játszódó
folytatásához van szerencsénk, amely szintén az 1998-ban elhunyt Dominique Aury
írására támaszkodik. A film elején megismerkedünk a bordélyház lakóival és
szabályaival, utóbbiak igen szigorúak, a legkeményebb büntetés (nem megfelelő
szolgáltatás esetén) a soha véget nem érő gyönyör érzete, amit egy vasból
készült kínzóeszközbe kötözve az áldozatnak kiállnia. A lakók között van
apamániás, és filmszerepekre vágyó prostituált is, a „boltot” pedig egy transzvesztita
vezeti. Ebbe a miliőbe kerül tehát O, és néhány nap elteltével már kuncsaftokat
is fogad, nem sejtve, hogy ablaka alatt valaki epekedik utána.
Elég nagy elvárásaim voltak a „keleti O” irányában, hiszen
az 1975-ös film Corinne Clery-vel egy igazi erotikus klasszikusnak mondható.
Csodák csodájára nem kellett csalódnom, mint oly sok más sequel esetében, a
„Fruits of Passion” ugyanis egy nagyon érdekes darab. Vannak kőkemény
szexjelenetek, és legnagyobb megdöbbenésemre nem szimulált orális szex is, de
mégis sok idő jut a karakterekre, és magának a filmnek van egy sajátos,
majdhogynem szomorú hangulata. Még azt sem mondhatom, hogy a szereplők vinnék a
hátukon a filmet, hiszen az O-t játszó Isabelle Illiers-nek szinte semmi dolga
nincs a bánatos, ábrándozó révedésen kívül (az más kérdés, hogy nyilván főként
testi adottságai miatt igazolták le az alkotók), Klaus Kinski elég furcsa ebben
a szerepben (és nem jobb Anthony Steel-nél), az álmodozó fiúcskát meg akár az
újságkihordóval is eljátszathatták volna.
Ami viszont igazán nívós, az a technikai megvalósítás, és a
rendezés (Shûji Terayama). Remek a fényképezés és a zene, a sajátos hangulatról
meg már megemlékeztem fentebb. A rendező már-már művészfilmes beállításokat
alkalmaz, de a filmre az első perctől az utolsóig jó ránézni. Régóta nem
csalódtam ekkorát pozitívan filmen, különösen egy kultfilm folytatásán, de a
„Fruits of Passion” ezt elérte, ráadásul már a nyolcvanas években, amikor az
erotikus filmnek már kezdett leáldozni a csillaga. Aki szerette az 1975-ös O-t,
az szeretni fogja ezt a filmet is.
Végeredmény: O Keleten - egyszerű sztori, tökéletes
technikai megvalósítás, nem tucaterotika
A film: 10 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése