2024. november 1., péntek

A vérszomjas dada/The Guardian (1990)

 A vérszomjas dada/The Guardian (1990)

A házaspár eltávozik otthonról, pár hetes gyermekükre a bébiszitter vigyáz. Mikor a ház asszonya hazarohan a lakásban felejtett szemüvegéért, kétségbeesve látja, hogy a csecsemő a dadával együtt köddé vált. Csak nem egy vérszomjas szekta keres ily módon áldozatokat? Egy kis idő múlva hőseink, egy szintén frissen szülővé avanzsált fiatal pár is megtapasztalhatja ugyanezt, mivel az előző esetnél felszívódott bébiszitter náluk is jelentkezik a nemes feladatra, hogy vigyázzon a gyermekükre...

 A magyar cím mindent elmond, és ehhez még tegyük hozzá rendezőként William „Ördögűző” Friedkint (aki 17 év után zuhant bele újra egy horror rendezői székébe), és már lehet is valamilyen fogalmunk, hogy mi vár ránk ebben a másfél órában. Ami alaposan meglephet minket, hogy a sztori a fantasy felé megy és tele van természetfeletti elemekkel (meg egy rakás vérszomjas kutyával Ómen-módra). Ilyen például a vele szemben felsorakozott személyeket előszeretettel a másvilágra küldő fa, vagy Jenny Seagrove metamorfózisai - Seagrove egyébként (felkapva a vizet a szkript állandó átírásán) sokszor közölte az alkotókkal/fejesekkel, hogy a fantasztikus elemek miatt a film nem lesz több baromságnál, és inkább a dada pszichés dolgaira kellene ráirányítani a néző figyelmét. A kész filmet látva lemérhetjük, mennyire fogadták meg a színésznő tanácsait: semennyire. A filmet ráadásul Sam Raimi rendezte volna (gondolták, ha már gyilkoló, nyúlkáló faágak, ahhoz Raimi ért a legjobban), de aztán ő távozott, jött Friedkin, és hozta a maga elképzeléseit.


Az összkép nálam vegyes, vannak jó dolgai a filmnek, de néhol butaságai is. Túl hosszú a tervező úr megnyuvasztásának jelenete (erősen a Tenebrére hajaz amúgy), az meg tényleg a butaság kategóriája, hogy a családapa az eltűnt barátja üzenetrögzítőre mondott üzenetét mindig megállítja, holott az még nem biztos, hogy egészében lejátszódott. És mi van, ha a teljes üzenet legvégén azt mondja a szalagon a mérnök úr, hogy „… csak tréfáltam, az égegyadta világon semmi baj nem történt, elutaztam Ibizára, onnan hívlak, éppen itt szivarozom a hotelszobám erkélyén”? Ilyenkor azért fogom a fejem, pláne, hogy egy Friedkinnél fordul elő ilyesmi…


És vannak még véres effektusok is, három rosszarcú fickót szétszaggatnak, kibeleznek (eléggé előre látható módon), de a fába is több hordónyi művért rejtettek az alkotók. Kapunk ezen kívül még egy tipikusan bombasztikus finálét, de ekkor már túl vagyunk a „dada repkedve üldözi az apukát” jelenetén, ami nálam annyira leverte a lécet, hogy azt a stáblistáig alig találtam meg. A színészek amúgy rendben vannak (bár a mérnök elég bambán grimaszol és játssza túl a szerepét), Seagrove könnyűszerrel kiemelkedik. Nagyon jó a zene (Friedkin hozta magával Jack Huest 1985-ből) és az operatőri munka is a helyén van (John A. Alonzo). Felemás, de azért átlagon felüli film tehát a Vérszomjas dadus, néhány évente azért újra bele lehet merülni.

Végeredmény: Friedkin visszatérése a műfajhoz - messze nem Ördögűző-szint, de azért…

A film: 7,5 pont



2024. július 29., hétfő

Symptoms (1974)

 Symptoms (1974)

 

Két fiatal nő érkezik a vidéki házba. A ház környékén nem sokkal korábban eltűnt egy harmadik nő is, és talán ez lehet az oka annak, hogy a vendéglátó Helen igen zavartan kezd viselkedni. Vendége, Anne már jóval gyakorlatiasabb, de ő is megijed olyankor, amikor furcsa zajokat, padlónyikorgást hall a házban. Az épülethez tartozó lakban tartózkodó gondnok is nagyon furcsa ember, lehet, hogy neki is köze van az egyre félelmetesebb eseményekhez?




 

José Ramón Larraz nagyon termékeny volt az 1974-es évben, és bár a „Vampyres” című klasszikusa mindent elhomályosított, a „Symptoms” is népes rajongótábort mondhat magáénak. Nem véletlenül: attraktívan filmezett, hangulatában (és „késműködésében”) a Psychót idéző darabról van szó, amelyben az idő haladtával azért szépen gyarapodnak a hullák. Nagy csavarokat nem tartogat, viszont az egyszerű forgatókönyvet professzionálisan valósítja meg. Larraz a „Vampyres”-hez hasonlóan a countryside-ot egyszerre mutatja rejtélyesnek, szépnek és borzasztónak, a ház pedig halált tartogat a szereplők többsége számára. 

A filmnek sokáig nem létezett dvd-kiadása, aztán a BFI valóra váltotta sokak álmát, gyönyörű képminőségben hozta ki ezt a remekművet bluray-dvd kombón. 

Végeredmény: legalább olyan zseniális angol countryside horror, mint a "Vampyres", de vámpírfogak helyett ezúttal késsel

A film: 10 pont

A bluray-dvd: 10 pont



Faccia di spia aka. C.I.A. Secret Story (1975)

 Faccia di spia aka. C.I.A. Secret Story (1975)

 

Disznó-öböl akció, a Kennedy-gyilkosságok, Oswald, összeesküvés-elméletek - az író-rendező Giuseppe Ferrara filmje fejest ugrik az amerikai történelem vitatott pocsolyáiba, hogy az állóvizet alaposan felkavarja. Legalábbis a szándék ez lehetett, de a végeredmény az izgalmastól sajnos eléggé távol áll. Archív, eredeti felvételek keverednek élő szereplős, tehát megrendezett képsorokkal, és maradjunk annyiban, hogy a kettő közti különbség elég nyilvánvaló. Ferrara rengeteg (felesleges) dialógust is bevet, majd kimerítően megismerhetjük a gerillák (Che Guevara) vonulási szokásait, úgy tízpercenként meg felugatnak a géppisztolyok (kár, hogy - számomra elég érthetetlen módon - némely jelenetben nincs golyó ütötte lyuk az elhalálozókon, azok csak eljátsszák, hogy találat érte őket ). Úgy a film felénél járunk, amikor Ferrara bekeményít, és bedob néhány kínzási jelenetet, melyek eléggé meghökkentőek: egy nőt konzervdobozokra állítanak, majd egy rúdra kötözve megerőszakolnak, egy szerencsétlennek kilökdösik a bal szemét (ezt közvetlen közelről „csodálhatjuk”), és ami némely fórumon nagy felhördülést okozott, egy meztelen férfi péniszébe egy hosszú tűt szúrnak, és nekiállnak azt nyílt lánggal hevíteni.


 

Aztán ennek is vége szakad, végül Chilében kötünk ki, ahol a jól ismert Pinochet - Allende történet elevenedik meg előttünk nagy adag bombázással, plusz tűzharccal.

Sok szöveg, sok nívótlan jelenet, klisék, dokumentarista stílus (nevezhetjük Deodato-előfutárnak is akár) és még több unalom. Ez a „Faccia di spia”, melyet maximum egyszer érdemes megnézni, hogy aztán végleg a feledés homályába merüljön. 

Végeredmény: Gyenge közepest érő dokumentum-dráma 

A film: 5 pont