Gojitmal/Lies (1999)

Gojitmal/Lies (1999)

Egy negyven év körüli férfi véletlenül, telefonon megismerkedik egy tizennyolc éves diáklánnyal. Y, a diáklány már régóta szeretné elveszíteni szüzességét, ezért belemegy, hogy találkozzon J-vel, aki ráadásul házasságban él. Y és J első találkozását hamarosan követi a többi - és ezzel egy viharos, egyre fájdalmasabb (fizikailag is) szadomazochista kapcsolat alakul ki.

Talán minden Kedves Olvasó emlékszik „Az utolsó tangó Párizsban” című erotikus mesterműre 1973-ból. Bertolucci műve szinte bénítólag hatott explicit jeleneteivel a mainstream mozik világára (sok helyen be is tiltották), és tevékeny részt vállalt a mozgóképes szexuális forradalom térhódításában. Mindez kihunyt a nyolcvanas évekre, és én személy szerint nagyon kíváncsi voltam, hogy mikor, és honnan kapunk egy Bertolucciéhoz fogható filmet, amely ismét úgy igazán meghökkenti a műfaj kedvelőit. Amerikát manapság már teljesen hidegen hagyja az erotika, de hogy nem is Európa futott be, az meglepő. A nyertes egy koreai produkció, amely véleményem szerint az utóbbi húsz év legerotikusabb filmje.

A „Lies” egy szadomazo kapcsolatot mutat be drasztikus, de végig természetes és szeretnivaló képekben. A film tulajdonképpen szexjelenetek laza egymásra fűzése a mesterkéltség leghalványabb nyoma nélkül. Jang Sun-Woo rendező remekül felépíti a két karaktert, így például az utcai, vagy egyéb párbeszédes jelenetek legalább olyan izgalmasak, mint maga a szex. Szintén bravúrosan eredeti az, ahogyan filmje elején mintegy meginterjúvolja szereplőit. 

A két szereplőről természetesen első helyen kell szólni, hiszen mindkettőjüknek ez volt az első szerepe, és bátorságuk igencsak nagynak nevezhető, elnézve a kész filmet. A botozás, korbácsolás nagy része igazinak látszik, és a szex is határeset, bár a kamerakezelés és a vágás olyannyira professzionális, hogy a mű megmarad a softcore erotika szintjén. Lee Sang Hyun egyébként a valóságban is szobrász, míg a Y-t játszó szépség, Kim Tae Yeon évekig modellkedésből élt.

A „Lies” egy nagyszerű film; minden képsorából, így az ütlegelésből is árad az őszinteség, a természetesség és - a szerelem. Az a szerelem, amely nem ismer testi és egyéb határokat, és amely után, ha megszakad, elkezdődnek a hazugságok.

A Koreában betiltott film az USA-ban megjelent dvd-n, remek minőségben; koreai sztereó hang, angol felirat, előzetes, életrajzok és egy írott vallomás szándékairól Jang Sun-Woo-tól, amely legalább annyira költői, mint maga a műve.

Végeredmény: Az "utolsó tangó" nyomdokain - fájdalmas remekmű Koreából

A film: 10 pont

A dvd: 9 pont

 

A vörös cipő/Bunhongsin/The Red Shoes (2005)

A vörös cipő/Bunhongsin/The Red Shoes (2005)

Egy pár vörös cipő, amely ha valakinek a birtokába kerül, annak az illetőnek alaposan felforgatja az életét. Főhősnőnk éppen megtudja, hogy férje megcsalja, majd, miután elköltözik otthonról, pöttöm lánya nagyon furcsán, egyre erőszakosabban kezd viselkedni vele szemben. A vita tárgya gyakran a címszereplő ruhadarab, amely nemsokára emberéleteket is követel. A kérdés: mi történt a múltban, pontosabban a múlt század elején a cipők eredeti tulajdonosával?

„A vörös cipő” című film tárgyalásánál akarva-akaratlanul is a „Cselló” jut az ember eszébe. Mivel az e nemes hangszer köré készített szintén koreai produkció bámulatosan jól sikerült (az eddigi legjobb, amivel dolgom volt - egyelőre), ezért érdemes viszonyítani, annál is inkább, mivel szinte egyidőben került a mozikba mindkét darab.

Nos, hogy lehűtsem a kedélyeket, a cipőnk minden tekintetben alulmarad vonós hangszerünkkel szemben. Történet, szereplők, rendezés mind-mind hasonló, de a színvonal és a végeredmény a „Cselló” teljes és megsemmisítő erejű győzelmét hozza. A cipőnk tele van logikai hibákkal, és erőltetett fordulatokkal. A főszereplőnő állandó szenvedése nekem már rövid idő múlva unalmas volt, a várva várt finálé pedig mindezt tartalmazta, csak triplaannyi szenvedéssel a néni részéről. A múltba tekintő történet sem különösebben érdekes, felettébb kiszámítható (nekem egy perc alatt sikerült), és nem sok köze van a sztori jelenkori részéhez; míg a „Cselló” főhősnője részese a visszapillantásnak, és fő okozója a horrorisztikus eseményeknek, itt az egyetlen kapocs egy alagsori nénike, akit talán utólag írtak bele a történetbe.

Az alapsztori számomra elég ismerős volt: egy ruhadarab, amely különböző kezekbe és lábakra kerülve furcsa dolgokat okoz tulajdonosának. Nos, ezt a történetet 1996-ban már láthattuk Hollandiából „A ruha” című többszörösen díjazott filmben (rendezte Alex van Warmerdam), melyben egy női ruha különböző kezekbe és testekre kerülve mindannyiszor erotikus vágyat ébresztett abban, aki meglátta.

De visszatérve „A vörös cipő” című darabra, számomra a „Cselló” után mindenképpen csalódást okozott. Ront az összképen a kiszámíthatósága, a gyakori hatásvadászata és az elég érdektelen karakterei. Bár technikailag minden a helyén van (ahogy Keletről megszokhattuk), ezúttal ismét egy meglehetősen romos forgatókönyvvel van dolgunk.

A dvd a Cinetel jól ismert sorozatának darabja. Kép, hang, minden rendben van vele, plusz kapunk még egy rövid dokut, és előzeteseket is.

Végeredmény: Yong-gyun Kim, avagy Woo-cheol Lee filmje? Nos, "csellózni" lehet a különbséget

A film: 4 pont

A dvd: 8,5 pont