Hullajó!/Braindead aka. Dead Alive (1992)

Hullajó!/Braindead aka. Dead Alive (1992)

Mi történik, ha egy messze földről a városba tévedt patkánymajom megharap valakit? Nos, az illető kissé bezombul. És mi történik az erről szóló filmben? Hektoliterszámra elkezd ömleni a vér. Igen, ez a Hullajó! című Peter Jackson-film, ahol a rendező még csak bontogatta tehetsége szárnyait (hogy aztán pár év múlva böhöm nagy hollywoodi eposzokkal James cameronos magasságokba emelkedjen).

Ami előre bocsátandó: a „Hullajó!” megtekintéséhez gyomor kell, méghozzá olyan gyomor, amely bírja vért, a sok-sok vért (csak az utolsó jelenethez 300 liter (!) művért használtak fel az alkotók). Kultikus film ez, óriási rajongótáborral, bár én nem tartozom ennek a tábornak a keményvonalasai közé. A rengeteg vért még csak-csak megemésztem (eléggé túlzásnak éreztem a mennyiséget, de jó, legyen), de a főszereplő bugyutaságát azért már nehezen bocsátom meg az íróknak. A Timothy Balme által játszott Lionel annyira kétbalkezes, hogy az már fárasztó. Mindazonáltal a komédiázás többnyire sikeres (a kedvencem: „Az Úr nevében rúgom szét a valagatok!” - mondja a közelharcban jártas tisztelendő atya), csak éppen túl sok (az egyik legutoljára forgatott jelenetet, a babakocsi tologatást a parkban különösen megspórolhatták volna). Jackson egyébként minimális költségvetésből, 11 hét alatt zavarta le a forgatást, és már ezekből az adatokból, valamint a kész produkcióból látszik, hogy ez a fickó azért már ekkor értette a szakmáját.

Érdekes módon a vér literszámra való öntése ellenére a korhatároló bizottságnál népszerű volt a film, a BBFC-nél (Anglia) például még a 15 évre is volt esélye. Magyarországon vhs-en a Flamex forgalmazta, ha minden igaz, vágatlanul (de hányászacskót a kölcsönzőink nem adtak hozzá, mint például Svédországban). Ha javasolhatok valamit, a filmet lehetőleg étkezés előtt, éhgyomorra tekintse meg a Kedves Olvasó. Aztán ha az érzékenyebbek elalélnának a rengeteg letépett végtag és fröcskölő belsőségek láttán, jusson eszükbe, én szóltam…

Végeredmény: Hihetetlenül ötletes, végtelenségig gusztustalan, féktelen horrorkomédia több hordónyi vérrel

A film: 8,5 pont

Vénuszdombi mesék/Felicity (1978)

Vénuszdombi mesék/Felicity (1978)

Felicity (Glory Annen) kedves, aranyos, szépséges leányzó, csak egy „baj” van vele: még nem ismeri a testi szerelmet. Felicity azonban nagyon talpraesett is, ezért úgy gondolja, hogy ha a herceg fehér lovon nem jön el érte a lányiskolába, ahová jár, akkor neki kell megtalálnia őt. Hősnőnk ezért nem habozik, amikor lehetősége nyílik egy kis egzotikus vakációra Hong Kongban. Itt aztán megtörténik, aminek meg kell, majd egy helyi, szakértőnek mondható lánykától kap elméleti és gyakorlati tanácsokat, végül a szőke herceg sem marad el…igaz, fehér ló nélkül.

John D. Lamond rendező a hetvenes évek vége felé úgy gondolta, hogy itt az ideje a fent vázolt kis semmiséget filmvászonra vinni, és a tettek embere lévén 1978-ban le is forgatta a „Felicity” című erotikus kalandvígjátékot, mely nem túl kalandos, nem is túl vicces, ellenben egészen erotikus. Ez utóbbit természetesen a tüneményes Glory Annennek köszönhetjük (a hölgynézők pedig Christopher Milne-nak-perspektívája válogatja), aki bizony számos jelenetben megmutatja azt, amit egy ilyen műfajú filmben meg szokás. De nincs is ezzel baj (legalábbis ekkoriban még nem volt), hiszen valahol kárpótolni kell a nézőt a relatíve nagy semmi történetért.

Magánvéleményem szerint nagy kár, hogy manapság már nem forgatnak olyan filmeket, ahol az erotikát történetbe illesztik, a szerepeket igazi, hétköznapi színészek/színésznők játsszák. Jelenleg (sok másik mellett) ez a műfaj is halott, mivel én nem nevezném erotikus filmnek azokat a mai próbálkozásokat, melyekben különböző szilikoncsodák nulla színészi képességekkel, szinte csak az aktus szimulálására szerződtetve nulla történet és nulla költségvetés keretében mechanikusan csinálják partnerükkel/partnernőjükkel azt, amiért megfizetik őket. 

Összefoglalva elmondható, hogy a „Felicity” egy kellemes, nézhető kis szösszenet egy ma már szinte nem létező műfajból. Szimpatikus a gördülékenysége, a naivitása és az, hogy színvonalas optika mellett nem csak szexjeleneteket dobál egymásra. A film tulajdonképpen igazi unikumnak is tekinthető, hiszen ilyesmit nem pont Ausztráliából várnánk, sokkal inkább a franciáktól, vagy az olaszoktól. Azért persze utóbbiakat sem kellett félteni e téren a hetvenes években.

A dvd (hihetetlen, hogy ilyen ritkaság is megjelenik külföldön) a Severin Films jóvoltából szép képpel, és egy-két extrával (audiokommentár, trailer, galéria) került a boltokba; egyébként a filmmel egy szombat éjjelen pár évvel ezelőtt egy magyar televíziós csatornán is összefuthattunk.

Végeredmény: Színvonalas softcore-film a távoli Ausztráliából

A film: 7 pont

A dvd: 8 pont