Julia aka. Es war nicht die Nachtigall (1974)
Pauli nagyon nem érzi jól magát a vonaton, miközben apjához
utazik. Kedélyállapotán sokat javít egy idősebb szőke nő jelenléte, aki nem
sokat habozik, amikor egy másik férfi leszólítja. Hirtelen szenvedélyüknek
végül Pauli is a tanúja lesz. A végállomáson Paulit már várja az apja, Ralph,
aki kihasználva az alkalmat, bemutatja új szerelmét is, aki Pauli számára nem
ismeretlen - igen, ő a szőke hölgy a vonatról…
Pauli ezután rájön arra, hogy a testi szerelemnek néha nem
tesz jót, ha két nő között őrlődik az ember. A szőke mostoha anyuci rá is
kiveti a hálóját, de a társasághoz csapódó Andrea is vonzó alternatívát jelent.
Ragozom még egy kicsit a sztorit, próbálok még kihozni belőle valami érdekeset,
ha már Sigi Rothemund rendezőnek ez nem igazán jött össze. Hogy rögtön
pontosítsak, amit összehozott, az a botrányosan rossz kategóriájába is bőven
beleesik.
Az egyetlen pozitív dolog Sylvia Kristel szépsége, minden
más másod-, illetve harmadosztályú. Az erotikát két darab szexjelenet testesíti
meg, az egyik az ágyba hozott reggeli szétdobálása közben, a másik a salakos
teniszpályán, szakadó esőben zajlik, a végeredmény mindkét esetben mosógép után
kiált. Sokkal többet nem lehet, és nem is érdemes megjegyezni e filmről, talán
még annyit, hogy a Pauli apját játszó Jean-Claude Bouillon inkább a bátyjának,
semmint az apjának néz ki, és hogy Kristelnek mennyivel jobb filmje a „La
marge”, vagy az "Alice utolsó szökése", mint ez a hulladék.
Végeredmény: A softcore műfajában bőven lehetett szemetet
gyártani - itt az élő példa
A film: 1 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése