Rémképek/Shadow (2009)
Az iraki háborút is megjárt
David a „Shadow” nevű, civilizációtól némileg elzárt területen szeretne
mountain bike-ozni. Mielőtt átadná magát kétkerekű hobbijának, betér egy ivóba,
ahol találkozik a szépséges Angeline-nel és két erőszakos alakkal, akik a
környéken vadásznak. Miután a két férfi rászáll a fiatal nőre, David közbelép,
így borítékolható a konfliktus. Az erdőben a két vadász hajtóvadászatot indít
David és Angeline ellen, de a felfegyverzett üldözők, és az üldözött kerékpárosok
sem sejtik, hogy a fák között milyen egyéb borzalmak várnak rájuk…
A „Rémképek” rendezője,
Federico Zampaglione ambiciózus figura (és nagy horrorrajongó, plusz együttese
is van), hiszen filmjével megpróbál életet lehelni a csizma alakú ország
mozgóképes iparának egyik szép lassan örök álomba szenderült műfajába. Hogy
milyen eredménnyel? Nos, a szándékért dicséret jár, a nagy műért azonban már
nem tudok ilyen mértékben lelkesedni. A produkció három részre tagolható, az
elsőben megismerkedhetünk a két (pozitív) főszereplővel, és két jujjdegonosz
(csak rájuk kell nézni) fazonnal, akik még egy böhöm vérebet is maguknál
tartanak. Ez az első rész tulajdonképpen egy nagy üldözés, megspékelve
folyamatos biciklizéssel (utóbbi azért kap ilyen nagy hangsúlyt, mert
Zampaglione is ennek a hobbinak hódol). Horrorra vágyó, és talán más énünk is
ekkortájt eléggé unatkozni fog (bár a szarvasok nagyon édik), és kérdés, hogy
főszereplőink miért állnak (ülnek) le lírázni, amikor két fegyveres-kutyás tag
hajkurássza őket. De mindegy is, jöjjön a középső rész, amely egészen biztató:
karaktereink egy része fogságban találja magát, és itt a horroristák
éledezhetnek, Zampaglione egyre brutálisabb dolgokat kezd a képernyőre pakolni.
Láthatunk elektromos árammal történő elevenen megsütést (nem halálosan),
premier plánban egy szemhéj is lemetélésre kerül, de vannak egyéb meghökkentő
dolgok is, például Hitler, Sztálin, Bush arcképei a falakon (lényeg az
objektivitás, nesze egy gyomros a náciknak, bolsiknak, meg a nyugati
kapitalizmusnak - kíváncsi lennék, Zampaglione egy Berlusconi-portrén
elgondolkodott-e).
Ez a középső szegmens
kedvcsinálónak nem rossz, van hangulata, és valószínűleg egyre növekvő
érdeklődéssel várjuk majd, hogy hová fog mindez vezetni, mi van Federico
barátunk tarsolyában. Hát nem sok, a harmadik, befejező része a filmnek egy
csavar, de nem túl sikeres, eredeti, vagy kielégítő csavar. Ekkor minden
szereplő a helyére kerül (bár azt megkérdezném, hogy az elképesztően dagadt
pasit hogy engedte át a sorozóbizottság, és ha már átengedte, hogyhogy irodai
munka, papírtologatás helyett éles bevetésre küldik), de az egész nem valami
meggyőző.
Egyszer mindenképpen nézhető
darab a „Rémképek”, de ha Argento, Deodato és társaik - akik előtt Zampaglione vadul
hajbókol a stáblista végén - ilyesmi színvonalú filmeket gyártottak volna az
olasz horror aranykorában, most nem igazán emlékeznénk ilyen jó szívvel
munkásságukra.
Végeredmény: Felejthető tisztelgés a nagy olasz zsenik előtt
A film:
5,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése