Mio caro assassino/My Dear Killer
(1972)
Az úriember a tó partján
áll, mögötte egy markológép. Esetleg a tóban keres valamit, és ehhez kell a
munkagép? Ha igen, a tervből semmi sem lesz, ugyanis a sofőr indít, a markoló
váratlanul lecsap - a fejében nagy terveket forgató úriemberre. Néhány pillanat
múlva a szerencsétlen két darabban hullik a földre. Vajon miért kellett
meghalnia? A helyszínre érkező felügyelő szerint az elhunyt valami fontos
nyomra bukkant, méghozzá egy gyermekrablással kapcsolatos, kettős gyilkossággal
végződő ügyben. A felügyelőnek nehéz dolga van, az egyetlen használható nyom
ugyanis egy megőrzőből előkerülő gyermekrajz…
Íme egy giallo, ami
zseniális is lehetett volna (mondjuk akkor, ha Lado, Dallamano, vagy Martino
rendezte volna). A történet gyakran lenyűgöző, egy múltbéli, megoldatlan
bűnesethez vezetnek vissza a szálak. Tonino Valerii rendező és a forgatókönyv
azonban gyakran összekavarja a szálakat, és nem a jó értelemben. Időnként
ritmustalanná válik a film, holott az alapanyag remek, és George Hilton
(ezúttal bajusszal) is hozza magát. Sajnos az események végül egy whodunit-ban
végződnek. És ezt a finálé során Valerii elég ötlettelenül oldja meg: a
gyanúsítottak szimplán összegyűlnek egy szobában, a felügyelő pedig -
birtokában a nagy leleplezéshez vezető bizonyítékkal - hosszas, színpadias
felvezető után szinte rábök a tettesre. Aki abban bízik, hogy e nem éppen
ötletgazdag befejezés mellett a giallókra jellemző véres gyilkosságok legalább
ülnek, azokat is kissé el kell szomorítanom, ugyanis ezen a téren is a már
fentebb említett kettősség a jellemző. A gyilkosságok igen izgalmasan vannak
felvéve, de égbekiáltó logikai bakik is előfordulnak ezekben a jelenetekben,
keserű mellékízt sugározva. Egy tanárnő halálos veszélyben van, a gyilkos
kinézte magának, a nő tud valamit, ezért meg kell halnia. Hogyan csempésszük a
lehető legtöbb izgalmat a jelenetbe? Egyszerű: a rendőrség is értesül a
veszélyről, ezért telefonon, és kiküldött járőrrel is értesíteni akarják a nőt.
Egy kolléga folyamatosan telefonál (nem veszi fel senki, a nő még nem ért
haza), majd a járőr is megérkezik a házhoz (a gyilkosról nem is beszélve). A
tanárnő végre hazaér, a gyilkosság megtörténik, méghozzá igen látványosan, egy
fúrógéppel. Ez a jelenet a film csúcspontja is egyben, de mégis, az említett
keserű mellékízt érezhetjük, hiszen a telefonos zsaru érdekes módon akkor már
nem telefonál, amikor a nő egy ideje otthon van (a Djangót - állítása szerint
egy pocsék westernt - nézi a tévében), a kiérkező járőrök meg elautóznak a ház
előtt, és közlik, hogy minden csendes, semmi mozgás. Hát igen, a gyilkosok
általában ricsajozva lopóznak be lakásokba nőket gyilkolni, és a járőröknek az
sem jut eszükbe, hogy a gyilkos esetleg már az ő megérkezésük előtt (vagy két
órája, vagy két napja, vagy egy hete…) belül a lépcsőházban figyel és vár a
legnagyobb csendben. Szóval, sokat ígérő jelenet, látványos ügyetlenkedésekkel
tarkítva. Mindez valahogy az egész filmre is kihat, és úgy érezhetjük, hogy
sokszor másképpen sokkal jobban muzsikálhatna a produkció.
A giallók hű rajongói ennek
ellenére sok pozitívumot fognak találni, bár valószínűleg nekik is lesz némi
hiányérzetük. Számomra a legfőbb pozitívum Ennio Morricone zenéje volt, ami
azért egy fordulatokra épülő filmnél negatívumnak számíthat…
A dvd a Shameless (műfajhoz
illően) sárga színű, szokásosan öntömjénező, és borítóján látványosan
hatásvadász kiadása. Angol hang, felirat nincs, viszont jó a kép.
Végeredmény: Az átlagot megugró giallo néhol hajmeresztő logikai bakikkal
A film:
6,5 pont
A dvd: 8
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése