The Funhouse (1981)

The Funhouse (1981)

Két fiatal pár esti programként a vándorcirkuszt választja. A fiatalok a szórakozást megspékelik azzal, hogy az éjszakát szintén ezen a helyen töltik. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem éppen nyugalmas percek várnak az ifistákra, tanúi lesznek ugyanis egy gyilkosságnak. Ekkor elszabadul a pokol, és hőseinknek menekülniük kell az ijesztő kulisszák között…

Ezután a vhs-korszak kazettaborítóit idéző tartalomismertető után sajnos erőteljes szóismétlésbe fogok bonyolódni, az alábbiakban egy 1974-es klasszikus horror címe igen sűrűn lesz olvasható. Ugyanis a „The Funhouse” szintén Tobe Hooper műve, aki ekkor, 1981-ben még mindig nem tudott elszakadni kedvenc témájától. Ez a téma pedig nem más, mint „fiatalkorú férfi és női egyedek néhány olyan dühöngő őrült birodalmába tévednek, akik rokoni kapcsolatban állnak egymással”. A képzeletbeli egyenlőségjel után - ha a Kedves Olvasó még nem jött volna rá - a következő cím áll: A texasi láncfűrészes mészárlás.

A felidézett filmek címeit viszont a Psychóval kell kezdeni, Hooper már a legelső jelenetben Hitchcock klasszikusának zuhanyjelenete előtt tiszteleg, bár némiképp vicces módon (plusz még egy kis Halloweent is bedob). Ami ezután jön, az a Texasi újabb kiadása, csak láncfűrész nélkül. Bőrpofa helyett van itt nekünk egy szörnypofa, aki közel sem olyan meggyőző, mint neves elődje. A hősnő, Elizabeth Berridge sem olyan hatásosan sikoltozik, mint Marilyn Burns, bár még mindig ő alakít a legjobban a négy ifista közül. Berridge-nek van egy kisöccse is, akiből véleményem szerint kevesebb is bőven elég lett volna. A halálesetek már színvonalasabban kivitelezettek, bár az nagyon nem tetszett, amikor az egyik szerencsétlennek felülről hurok esik a nyakába, de még véletlenül sem próbálja meg azt lefejteni a nyakából, hanem idétlenül mindenfelé nyúlkál. A gondolkodás nélkül a sötétből előtűnő alak fejébe állított baltáért sem rajongtam, de ez még elment. A befejező képek szintén 1974-nek integetnek vissza… csak éppen a feeling nem ugyanaz. Valahogy nem hat már eredetien a sztori, és az összehasonlítást (amit nem lehet megkerülni, de ez Hooper hibája) minden téren elveszíti a Funhouse. Én legalábbis úgy voltam vele, hogy jó-jó, érdekes, nézhető variáció ez ugyanarra a témára, de amint a stáblista nevei peregtek, már a Texasi látványa után vágyakoztam.

Összességében azért nem venném el senki kedvét Hooper 1981-es produkciójától (bár lehet, hogy sikerült), hiszen egy megtekintést mindenképpen megér (valahogy ugyanaz vele a helyzet, mint az „Eaten Alive”-val). De volt egy eredeti, neves előd - és én mindig inkább az eredeti mellett teszem le a voksomat.

Végeredmény: Nem rossz, de Hooper-től volt jobb

A film: 6,5 pont