The Crazies (1973)

The Crazies (1973)

Az amerikai kisvárosban járvány tör ki, az áldozatok minden átmenet nélkül dühöngeni, őrjöngeni és gyilkolni kezdenek. A katonaság megérkezik, ahogy a járványt vizsgáló tudósok is, de az áldozatok száma egyre csak nő. Néhány lakos ráadásul úgy dönt, hogy nem kér a katonák segítségéből és a karanténból. A kis csoport (benne egy terhes ápolónő-nővérrel) kétségbeesetten keresi a kiutat a hatóság gyűrűjéből, de lehet, hogy hiába…

George A. Romero mindössze 270 000 dollárból ütötte össze a „The Crazies”-t, és ez bizony meg is látszik a végeredményen. A színészek többsége amatőr, a kisváros (Evans City, Pennsylvania) lakossága is rendelkezésre állt, de valahogy a légkör megteremtése mégsem sikerült annyira fojtogatóra, mint amennyire egy járványos-blokádos-szoruló hurkos akcióhorror megkövetelné (vagy mint amilyen mesteri a hasonló, 1978-as „Holtak hajnala”, hogy ne menjünk messze Romerótól). A karhatalom létszáma időnként vékonykának tűnik - pláne a totálképeken -, és gyakran elég ügyetlenek az akciójelenetek, márpedig azokból van bőven. A golyók becsapódási helye az emberi testen még hagyján, hogy eléggé kezdetleges, de azon már rendesen lehet csodálkozni, hogy néhány ember úgy lövöldözik a filmben, hogy a legkisebb hajlandóságot sem mutatja fedezék keresésére, elbújásra. Vannak viszont nagyon jól sikerült jelenetek is, ilyen például a kezdő képsor, amelyben két gyerkőc szembesül a ténnyel, miszerint apjuk dühöngő őrültté változott; a házuk néhány perc múlva lángba is borul (Romeróék ehhez egy helyi tűzoltó gyakorlat célpontjának leégetéséhez vonultak ki, és kértek engedélyt a lefilmezéséhez). A kedvenc jelenetem, amely vitathatatlanul klasszis minőséget képvisel, a székében békésen hintázó emeleti néni, ahogy kötöget, és a védőruhát viselő karhatalmista nagy találkozása. „Ő csak kötöget, én meg csak bemegyek” - gondolja a rend őre, de lanyhul a figyelme, és másodpercek múlva már egy kötőtű áll ki a testéből az eközben is szélesen mosolygó nagyi jóvoltából.

Szórakoztató film a „The Crazies”, de a hiányosságai igen feltűnőek. Ez a tény azonban a kevés rendelkezésre álló pénzre vezethető vissza. A szegényes büdzsét részben feledteti csak a kisvárosi statiszták lelkessége (akik egyébként a sztori keménysége ellenére csak az utolsó leforgatott jeleneten botránkoztak meg, amelyben az egyik járványügyi szaki ledobálja magáról a ruháit, és felszáll egy helikopterrel), és a történet drámaisága. Nem vagyok nagy híve a remake-eknek (és akkor még borzasztóan enyhén fogalmaztam), de ez a történet megérdemelné, hogy újra filmre vigyék (és mire ezt leírtam, már el is készült az új változat, sőt, idehaza is megjelent dvd-n „Tébolyultak” címmel), és több pénzzel, esetleg nagyobb nevekkel próbálják meg kihozni a még benne lévő potenciált. Na, ilyet sem sűrűn fogok e hasábokon a jövőben leírni…

Végeredmény: Low budget Romero, nem rossz, de nem is egy "Holtak hajnala"

A film: 8 pont

Due occhi diabolici/Two Evil Eyes (1990)

Böjtös Gábor kritikáiból:

Due occhi diabolici/Two Evil Eyes (1990)

George Romero és Dario Argento elgondolásában két Poe-történet elevenedik meg ebben a két órában… Az első sztoriban Jessica (Adrienne Barbeau) a férjét életben tartó orvossal kerül szeretői viszonyba, aki amúgy hipnotizálja is az öreget, ami ahhoz kell, hogy az minden szükséges papírt aláírjon, ami majd a fiatal párocska meggazdagodásához szükséges. Azonban kisebb probléma üti fel a fejét, amikor a vénember idejekorán dobja fel a pacskert, és ha mindez nem lenne elég, úgy tűnik, hogy mivel utoljára nem lett felébresztve a hipnózisból, lelke a testében ragadt, és még mindig képes a beszédre. Egy köztes dimenzióról beszél, ahonnan egyelőre nem tud továbbjutni a hipnózisnak köszönhetően, de szerinte vannak ott mások is, akik/amik viszont az ő testét használva szeretnének bejutni a mi világunkba.

A második történetben a már jól ismert fekete macska kerül terítékre… a szörnyű gyilkosságokat megörökítő Usher (Harvey Keitel) nincs jóban barátnője macskájával, de ez annyira eldurvul, hogy végül kinyírja a cicákot, ami persze újra és újra megjelenik a szemei előtt, ezzel az őrületbe kergetve, és közben egyre agresszív tettekre buzdítva párjával szemben, aki pedig haragszik az eltűnt macsek miatt. Hamarosan asszonka is áldozatul esik, amit hősünk profin megold – jómunkásember módjára befalazza nőjét és macskáját, így mégis ott élhetnek vele a házban. A sztorit már ismerjük, de mivel egy csecsemőnek minden vicc új, kihagyom a lezárást, ami bizonyos tekintetben még az öreg motorosokat is meglepheti a brutalitásával.

A Two Evil Eyes eredetileg négy szegmensből állt volna, ám mivel a tervezett Wes Craven és John Carpenter (előbbire legyint, utóbbi miatt sóhajt) kiesett, „csak” Romero és Argento maradt a kivitelezésre – már most elmondható, hogy azért ez így sem egy gyenge párosítás. Utóbbi megjegyzésem látszódik a filmen is. Bár egyik szegmens sem akciófilmként dübörögve tekeri végig a saját idejét, és a művért sem locsolják bennük literszámra, a komótosan haladó történések, és a szolidabb, ámde intelligensebb vérengzések (ezekért a kameózó Tom Savini a felelős) így is megfelelőek. Argento félbevágott nője igazán emlékezetes, ahogy a falbontós rész is; Romero-fanoknak meg kár csüggedniük, hiszen az élőhalottak urától pont azt kapják, amire számítanak – sőt, hiszen a síron túlról beteges hangon vissza-visszaszóló öregember szavai már előre borzongatják a nézőt, ezzel kellemes állapotba juttatva azt a visszatérés pillanatára. A zenét a szintén nem kezdő Pino Donaggio írta, így ha mindent összevetünk (a rendezőktől kezdve a színészekig), nagyjából már abból sejthetjük a végeredményt. Egyedül talán az operatőri munka miatt fáj a szívem, hiszen ugyan azzal sincsenek nagy gondok, azért átlagosan jó munkánál nem nyújt többet, így jobban jártunk volna, ha Argento magával ragad egyet az olaszhonból származó tehetségek közül.

A dvd a Blue Underground-nál jelent meg, méghozzá nem is akármilyen minőségben, hiszen a kétlemezes gyűjtői változat sorszámozott (plusz egy dvd áráért akár a Dead & Buried szintén sorszámozott digis változatával együtt is megvásárolhatjuk), ráadásul a szép képminőséggel (angol hanggal, sajna felirat nincs) megáldott film mellé képgaléria, trailer, kommentár, és rengeteg werkfilm és interjú lett csatolva. Jó vétel, érdemes beruházni rá.

A film: 9 pont

A dvd: 9.5 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)