2018. október 10., szerda

Blind Woman’s Curse aka. Black Cat's Revenge/ Kaidan nobori ryû (1970)


Keleti sarok:

Blind Woman’s Curse aka. Black Cat's Revenge/ Kaidan nobori ryû (1970)


Előre bocsátom, Meiko Kaji csodálatos látvány, különösen karddal a kezében, ahogyan ellentmondást nem tűrően osztogatja a halálos döféseket. A „Lady Snowblood” című kultikus mesterműben szemkápráztató alakítást nyújtott, holott szimplán csak jelen volt a filmben (és imádta a kamera). Mindezeken felbuzdulva jutottam el tárgyalt akciófilmünkhöz, amely azonban kisebb-nagyobb csalódást okozott. Meiko ugyan próbálkozik, de ekkor még érezhetően nem találja a fogást a szerepén - mivel szerintem a rossz szerepet kapta meg. Igen, megtörténik az a csúfság, hogy a bosszút állni kívánó vak nőt játszó Hoki Tokuda gyakran elhomályosítja a nagyszerű Meikót; ha egymás szerepét játszhatták volna el, mindez talán kiegyenlítődött volna.




De sajnos vannak más problémák is. Az első, és legfontosabb, a forgatókönyv elég gyengére sikerült, amelyre nem nagyon fogunk visszaemlékezni a későbbiekben. Klánok harcolnak egymás ellen - nagyjából ennyi. Még inkább sajnáltam, hogy túl gyakran jelennek meg a vígjátéki elemek, amelyek - szerencsére - majd teljes mértékben hiányoznak a Snowbloodból. Ezek itt elég felemás eredményt hoznak, a végső leszámolásnál például elég kínos a kígyós tetoválás mentén történi többszöri felsorakozás. Ami azonban megmenti a filmet, az a várva-várt végső párviadal a vak nő, és a főhősnő között. Gyönyörű koreográfia, emlékezetes végkimenetel - ha az egész film ilyen erős lenne, egy méretes mesterművel lenne dolgunk. Így azonban ez csak egy enyhén átlag feletti darab, amely tartogat kellemes perceket, és melléfogást egyaránt.

Végeredmény: A csodálatos Meiko Kaji egy közepes filmben - kevés akció, ötlettelen szkript és egy nagyszerű végső párbaj

A film: 6,5 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése