Más világ/The Others (2001)

Más világ/The Others (2001)

A második világháború idején az elhagyatottnak látszó, ködlepte házhoz három ember érkezik, két idősebb, Mrs. Mills és Mr. Tuttle, valamint a fiatal (és néma) Lydia. A trió szolgálói állást keres és a ház asszonya, Grace rövid hezitálás után igent mond. Grace két gyermekével él együtt a tágas szobákban, a gyerekek különleges betegsége miatt állandóan behúzott függönyök mögött. Nem telik el sok idő, és furcsa dolgok kezdenek történni a házban: az emeletről dörömbölés hallatszik, a zongora magától játszani kezd, az egyik gyerek, Anne pedig - elmondása szerint - találkozik egy Victor nevű fiúval a hálószobában. Nagyon úgy tűnik, valakik betolakodtak Grace házába…

Alejandro Amenábar három nagy visszhangra találó filmet forgatott 1996 és 2001 között. Mindhárom a thriller és horror műfajában fogant, a „Halálos tézis” a snuff-filmes miliőben játszódik, a „Nyisd ki a szemed” egy természetfeletti elemekkel operáló thriller, míg tárgyalt filmünk egy igazi házas/kísértetes horrorsztori. És nem is akármilyen. A „Más világ” azon remekművek sorát gyarapítja, amelyek pillanatnyi megingás, színvonalesés nélkül peregnek le és visznek végig egy receptet, melynek lényege, hogy Amenábar a gondosan felépített jelenetek végére, olyan 10-15 percenként alaposan ráhozza a frászt a nézőre. Ezeknek a csúcspontoknak természetesen rendkívül hatásosnak kell lenniük, hiszen sikertelenség esetén a következő negyedóra is el lenne temetve. A spanyol rendező azonban nem követi el ezt a hibát, és a csúcspontok a „Más világ” legemlékezetesebb jeleneteivé avanzsálnak. A közbülső időben a karakterek és a szkript gyönyörűen építkeznek, egyrészt a remek színészgárda, másrészt Amenábar rendkívüli írói képességeinek köszönhetően. Nicole Kidman eredetileg nem akarta elvállalni a főszerepet (éppen a Moulin Rouge-ból jött, és túl erősnek találta a stílusváltást), ami nagy kár lett volna, hiszen emlékezetesen játssza a kezdetben határozott, ám egyre jobban elbizonytalanodó Grace-t. Semmi túl-ijedezés, ripacskodás, (ekkor még éppen) Tom Cruise-né remek partnere a forgatókönyvnek. A két gyerkőc is remek (kár, hogy azóta túl sokat nem hallottunk felőlük), megérte 5000 jelentkezőből válogatni. A három jövevény kiismerhetetlen (egyikük neve meg mintha tisztelgés lenne „Az elcserélt gyermek” felé), kezdetben talán velük azonosulhatunk, aztán egyre ijesztőbbek lesznek, az egyik legfélelmetesebb képsor alatt lassan közelítenek felénk a távolból és pont eközben tudunk meg róluk néhány fontos dolgot, ami némileg más megvilágításba helyezi őket, még jobban megijesztve a nézőt.

Ha már az ijesztő jeleneteknél tartunk, a befejezés is okkal pályázik az aranyéremre e téren. Megmondom őszintén, rég nem borzongtam akkorát (és olyan kellemeset), mint amikor a két halálra rémült gyermekre valaki rányitja a szekrényajtót (mellesleg ez a sokk vezeti be a nagyszerűen kidolgozott finálét).

Többet vétek lenne elárulni erről a szépséges horrorfilmről, amely visszafogott sztár-főszereplőjével, remek mellékalakjaival és a legfontosabbal, kitűnő forgatókönyvével kötelező néznivaló és amely játszi könnyedséggel lehagyja még a hasonló tematikájú „Hatodik érzék”-et is.

A korábban dvd-n is kiadott film nagy nehezen kijött bluray-en is idehaza. Sajnos semmi extrát nem tartalmaz, de tekintve, hogy például a vele egy szinten álló mestermű, a spanyol „Árvaház” semmi bluray-t nem kapott, csak egy csonkolt képarányú dvd-t, inkább ne szóljunk egy szót sem.

Végeredmény: Egy nagy ház, sötét szobák, ijesztő hangok és Nicole Kidman - borzongatás felsőfokon

A film: 10 pont

28 nappal később/28 Days Later (2002)

28 nappal később/28 Days Later (2002)

Jim hirtelen felébred a kórházban. Az épület teljesen üres, mint ahogy az utcában sem tűnik fel senki. Még komolyabbnak látszik a helyzet, amikor kiderül, hogy egész Londonban nincs egy lélek sem, csak a káosz nyomai a köztereken. Amikor az egész napos bolyongás után Jimet néhány őrjöngő alak veszi üldözőbe, már nyilvánvaló, hogy a habzó szájú, gyilkolásra kész emberi roncsok elől a lakosság menekült, amerre tudott, és csak néhány túlélő rejtőzhetett el a városban. Jimet Mark és Selena menti meg, akik elmondják a tényeket: egy vírus tört ki a városban, az emberek megfertőződése húsz másodpercig tart abban az esetben, ha nyál, vér, vagy harapás éri őket egy fertőzött részéről…

Danny Boyle filmjének első fele több, mint kitűnő. A hosszú, nyugodt beállítások a kiürült Londonról, az éppen véget ért őrjöngés, gyilkolás nyomai, a baljóslatú csend mind-mind részei ennek a kolosszális apokaliptikus víziónak. Aztán megismerkedünk a karakterekkel, akik egyszerű hétköznapi emberek. Egyetlen céljuk a túlélés, bár családjukat mindannyian elvesztették. Izgalmas és drámai jelenetek követik egymást, és a film nézője tényleg borzasztóan szeretné tudni, hogy mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa, vagyis milyen irányba halad tovább a történet. Hőseink (most már négyen) nemsokára elhagyják a nagyvárost, és egy feltételezett katonai csomópont felé veszik az útjukat.

És ekkor a forgatókönyv sajnos eléggé rossz irányba fordul. Mert mit kapunk ezután? Egy rakás kanos kommandóst, akik mindenáron nőt akarnak, és George A. Romerót minden mennyiségben. Lehet azt mondani, hogy a neves rendezőre és zombi-mesterműveire utaló jelenetek csak tisztelgések, de akkor is megállapítható, hogy túl sok az ismerős elem. „Dawn of the Dead” vég nélkül, de sorra kerül a „Day of the Dead” elfogott zombija is, hogy a keménykedő katonákról ne is beszéljünk. Más szempontból is csalódás a szkript második fele. Elveszítjük az apokaliptikus látomást, kapunk egy helyszínt, ahol a fertőzötteknek - a történet központi alakjainak! - szinte már nincs is szerepe, a helyükre katonai klisék lépnek, kiszámítható végkifejlettel (a klisékhez: egy katona éppen lelőné a kórt belül is elterjesztő - nevezzük így - zombit, amikor a fegyvere véletlenül pont ekkor beragad, és csak felfelé tud lőni… jujj.). Ennek a periódusnak egy igazán értékelhető epizódja van, mégpedig Jim átalakulása, aki végül már szinte fertőzöttként cselekszik, Selena nevű túlélőtársa egy ízben néhány másodpercig meg is akarja gyilkolni. Ez azonban nem feledteti el a forgatókönyv vékonyodását. Nagyon kíváncsi voltam a londoni jelenetek alatt, hogy merre tud ez a film elindulni, pláne befejeződni. Így utólag azt tudom mondani, hogy kár, hogy azt választotta, amit választott.

Sokan felrótták a betuszkolt happy endet is (készült pesszimista befejezés is, de „természetesen” azt inkább mellőzték), de véleményem szerint Boyle filmje ott hibázik, amikor elveszíti szem elől az első háromnegyed órában remekül működő aspektust. Nagyon nagy kár, hiszen csodás a zene, a fényképezés, ijesztő a látvány, az ember tényleg halálra rémülten gondol bele a látottak alapján, hogy vajon mit tenne hasonló helyzetben. És azért is kár, mert Boyle a film első fele alapján a legjobb úton volt afelé, hogy a legújabb kor talán legszínvonalasabban vászonra vitt apokalipszis-látomását alkossa meg. Amit elért, így, ebben a formában sem lebecsülendő, de jóságos ég, még mi is lehetett volna belőle?

A dvd (a feliratos, első kiadás) tökéletes fapadizmus, és az nagyon fájt, Tisztelt Fordító Úr/Hölgy/Program, amikor ezt tetszett írni a Selena által mondott (Jim baseballütőjére tréfásan utaló) Babe Ruth-ra: „Gyerünk babám, Ruth!”

Végeredmény: Hatásos apokalipszis, amely felejthetetlen is lehetett volna

A film: 7 pont

A dvd: 5 pont