2014. augusztus 5., kedd

A kéz/The Hand (1981)

Böjtös Gábor kritikáiból:

A kéz/The Hand (1981) 


Jonathan Lansdale (Michael Caine) jónevű képregényrajzoló, aki távol a nagyváros zajától éldegél kis családjával (feleség és kislány), amíg az asszony be nem mondja az unalmast, mert szerinte a férfi csak és kizárólag a munkáját szereti, és annak él, illetve mert szeretne új felfedezéseket átélni, új dolgokat tapasztalni. Éppen autókázás közben éri őket a nagy vita, ami véres tragédiába torkollik, amikor egy a szembejövő autó lecsapja Lansdale kezét, amit a mentősök később sem találnak meg. Hősünk ezáltal bukja a munkáját is, no meg hát a felesége sem a régi, így érthető, ha emberünk kicsit kezd becsavarodni. Látomásai vannak, érzi a kezét, amely állítólag gonosz tetteket hajt végre, plusz egyre többször jönnek rá dührohamok is. Mikor tanári állást kap egy nyugodt kis helyen, végre egyedül lehet, hogy szembenézzen a saját kis démonjaival, bár erre sincs sok ideje, mert ahogy az lenni szokott, amikor valakivel nem törődnek, valaki más majd törődik az emberrel, így Jonathan elég jól összemelegedik egyik tanítványával, a határozottan rámászó helyi lánnyal. A gondok akkor kezdődnek, amikor ő is csalódást okoz (ezek a nők…), és ezzel tetőzik Lansdale kálváriája.  

A kéz a másik gyermekkori kedvencem a Halálos barát mellett a Twisted Terror-dobozból. Remek dráma és horror egyszerre, ráadásul nem is akármilyen színészekkel, és rendezővel, zeneszerzővel, trükkmesterrel. Azt hiszem, Caine esetében nem is kell túl sokat lelkendeznem, őt mindenki ismeri, plusz ott van még egy aprócska szerepben Charles Fleischer (Dick Tracy, BB hangja a Halálos barátban, vagy Wally a Démonlovagból) is. A rendező nem más, mint az ekkor már második filmjét (második horrorfilmjét) rendező Oliver Stone, a speciális effektek terén pedig olyan emberek működtek közre, mint Stan Winston, vagy éppen Carlo Rambaldi (E.T., Alien, Lizard in a Woman’s Skin), miközben a talpalávalóért James Horner felelt. Mindez meg is látszik az összképen. A mozi hol drámai, hol kifejezetten horrorisztikus (a kéz megjelenései, vagy az autós balesetnél látott vérzuhatag), miközben hangsúlyos zene erősíti a vizualitást, ami szépen fényképezett jelenetekből áll. Van pár klisé, a sztori nem egy hatalmas eresztés, de mégis annyira együtt van minden, hogy ez egy cseppet sem zavaró, sőt egyes jelenetek még vissza is köszönnek későbbi filmekben (pl. Poltergeist). 




Szerintem nagyszerű és hangulatos darab a nyolcvanas évek elejéről. Az egyetlen, ami nagyon fúrja az oldalam, hogy vajon milyen lett volna a végeredmény, ha Christopher Walken kapja meg a főszerepet, mivel eredetileg ő is, illetve Jon Voight neve is felmerült ezzel kapcsolatban.

A dvd a Twisted Terror-doboz általános jellemzőivel bír, avagy a kép szép, az angol hanghoz angol felirat társul, és egy trailert is találunk a lemezen.  

A film: 10 pont
A dvd: 8 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése