Párducemberek/A párducember/Cat People
(1982)
Irena (Nastassja Kinski)
hosszú évek után végre találkozik bátyjával (Malcolm McDowell), aki befogadja
magához. Mindez egy idilli történet kezdete is lehetne, de nem: a báty egyre
furcsábban és tolakodóbban viselkedik, majd napokra eltűnik, a környéken
prostituáltakat támadnak meg és marcangolnak szét (!), Irena pedig
ellenállhatatlan vágyat érez az állatkertben éppen befogott párduc iránt. Irena
ezután beleszeret az állatkert szimpatikus igazgatójába (John Heard), aki természetesen
semmit sem sejt szerelméről. Nem sejti, hogy Irena az első szerelmes éjszakán
át fog alakulni vadállattá, és hogy újra emberré válhasson, ölnie kell.
Paul Schrader 1982-es filmje
igazi unikum: kevés ún. mainstream-horrorfilm kötötte össze és demonstrálta az
itt látható mértékben a vért és az erotikát, legalábbis a nyolcvanas években.
Míg a hetvenes években azért találunk erre is példát szép számmal, főleg a
vámpíros vonalból (Vampyres, Twins of Evil-fémjelezte trilógia a Hammertől
stb.), addig a nyolcvanas éveket a több vér, kevesebb erotika jellemezte (arról
nem is beszélve, hogy a mai prűd horrorfilm-termésben nagyítóval kell keresni
az ilyesmit). A „Cat People” első változata egyébként 1942-es, és valljuk meg,
a történetből kihozható véres és szexuális tartalom tényleg egy új feldolgozás
után kiáltott. Míg napjainkban orrba-szájba remakelnek szinte mindent, ami
régi, 1982-ben úgy tűnik még racionális megfontolás (is) állt a dolgok mögött.
Visszatérve a filmre: a „Cat
People” remekül működik. A hatásosság összetevői között megtaláljuk a speciális
effektusokat, az átváltozási jeleneteket, a zenét (Giorgio Moroder-David
Bowie), a remek szereplőválasztást (Kinski gyönyörű, McDowell macskaszerű arcánál
pedig jobbat nem is találhattak volna), de a legfőbb pozitívum az, ahogy
Schrader minden csepp tragédiát kihoz a történetből, különösen a befejezésnél.
Ekkor nem látunk sem akcióból, sem vérből többet, mint az eltelt közel két óra
során, mégsem lehet hiányérzetünk, hiszen az igazi hangsúly a történeten van;
manapság sajnos ez fordítva működik.
A film keménységére
jellemző, hogy Schrader sokáig azt hitte, műve csak X-es besorolást kaphat, de
az végül sértetlenül átcsusszant a vágószobán. Ma valószínűleg meg kellene
vagdosni a bemutatóhoz (lásd például a „Magasfeszültség” című francia darabot,
melyben a szexuális tartalom szinte nulla, a vér miatt mégis NC-17-et kapott
Amerikában), de a 25-30 évvel ezelőtti egy másik, bátrabb horrorfilmes világ
volt…
A Magyarországon megjelent
dvd-k közül az első, („A párducember” címen megjelent) Universal-féle lemezt
tudom igazán ajánlani, melyen a film remek minőségben kerül bemutatásra, és
amely tömve van (magyar feliratos) extrákkal: doku, előzetes, audiokommentár,
Paul Schrader-, és Robert Wise-interjú, galéria, portré.
Végeredmény: Véres, erotikus, színvonalas horrorfilm egy rendezőzsenitől
A film: 10
pont
A dvd: 10
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése