2014. február 16., vasárnap

Chopping Mall aka. Killbots (1986)

Böjtös Gábor kritikáiból:

Chopping Mall aka. Killbots (1986)


Az első percekben az újfajta, robotizált biztonsági őrök első generációjának bemutatóját figyelhetjük meg… a lánctalpakon közlekedő droidok üzemzárás után felügyelik a száz százalékos biztonsággal lezárt épületet, és amennyiben élő személlyel találkoznak, elkérik annak azonosító kártyáját, ami ha nem stimmel, árammal hatástalanítják az illetéktelen behatolót – persze tartós sérülés okozása nélkül. Mindez nagyon jól hangzik, ám ahogy az lenni szokott, barna izé kerül a palacsintába, méghozzá már a film első tíz percében, hiszen a robotok legelső műszakjában probléma adódik egy erősebb vihar képében, ami villámokkal szórja meg a biztonsági rendszert, amire a droidok úgy reagálnak, hogy a munkaidő megkezdése után mindenkit likvidálnak, az azonosítóra való tekintet nélkül, és nem kifejezetten kábításos módszerrel. Az áruházban csak néhány takarító, meg pár fiatal tartózkodik – utóbbiak a matrac/ágy-boltban orgiáznának, ha hagynák őket… természetesen ők lesznek azok, akik igyekeznek majd elbarikádozni magukat a lélektelen gépek elől, amiknek feltett szándékuk, hogy megöljék őket.

Ahhoz képest, hogy Jim Wynorski hihetetlen szemetekért felelős (a hazai filléres dvd-k közt nem egy, az utóbbi évtizedekben készült mocskát megtalálhatjuk), van néhány egész jól eltalált alkotása is (976-Evil II, Deathstalkers II). Jim második rendezése, a Chopping Mall pedig mind közül a legjobb, ezt nyugodtan mondhatom. A Corman-istállóból kikerült futurisztikus horror a nem túl népszerű zsáner egyik igen kellemes darabja, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz suspense-t, vért, izgalmat és akciót, ráadásul tele van Corman- és egyéb, hasonló jellegű utalásokkal (mint például gyermekkori kedvencem, a Forbidden World című Alien-kópia plakátja), nem utolsó sorban még Dick Miller-t (Szörnyecskék) is láthatjuk egy apróbb mellékszerepben. Persze a többi színész is egészen jó (pár gyengébb is van, de az belefér), a rendezés abszolút korrekt, a zene is nagyon hangulatos darab (a főtémát kifejezetten imádom), és a vérengzések közt is van pár szép pillanat (nyak szétvágása, fej lerobbantása). Ajánlható és nagyon szerethető horrorról van szó a nyolcvanas évekből, amelyet mintha Áruházi robotok címmel láttam volna fiatal koromban, csak azt nem tudom, hogy legális, vagy illegális változatban.



A dvd amerikai változata nem egy példaértékű darab, de a célnak megfelel. Mivel az eredeti kópia nem állt rendelkezésre, egy vhs feljavított képét kaptuk angol hanggal, az extrák közt pedig van egy trailer, és egy werkfilm. Kicsit karcsú, de legalább beszerezhető ez az akár klasszikusnak is mondható darab.

A film: 8 pont
A dvd: 6 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése