Reazione a catena/A Bay of Blood (1971)

Böjtös Gábor kritikáiból:

Reazione a catena/A Bay of Blood (1971)

Gyönyörű zene kíséretében láthatjuk az öblöt, amelyhez annyi gyilkosság lesz köthető a mozi végére… minden azzal kezdődik, hogy egy idős nőt a szemünk láttára gyilkol meg a saját férje, majd vele is végez egy ismeretlen tettes. Elterelésként marad egy öngyilkosságra utaló jegyzet az asztalon, semmi több. A telek és az öböl ára amúgy a csillagos eget veri, így nem csoda, hogy a sok-sok ide érkező/itt lakó ember egymás után a titokzatos gyilkos (vagy gyilkosok?) áldozatává válik, köztük a szexelni és szórakozni vágyó tinikkel, az öreg néni lányával, aki a férje kíséretében nyomoz a gyilkos után, a rovarszakértővel és feleségével, vagy az ingatlanossal és barátnőjével… lassan, de biztosan kerül mindenki a horog végére, miközben a lepel lehull, és bekövetkezik a kisség fura végkifejlet.

 

A részben Bava által is írt (a forgatókönyvért volt felelős) A Bay of Blood tartalmazza a mester által lefektetett alapokkal rendelkező giallo műfaj jellemzőit is, de emellett új stílust felé nyit, amely aztán a ’74-es Black Christmas, a ’78-as Halloween, és leginkább a ’80-ban megkezdett Péntek 13-szériával lett a csúcsra járatva. Nem titok, a slasher elnevezésű alműfajról van szó, amelynek a giallo mellett szintén Mario Bava teremtette meg az alapjait (és hát a gótikus horrorért is sokat tett, de az mondjuk már a korai Universal-moziknál is elég korrekt formában megjelenítésre került), a most kiértékelt alkotással.

A Bay ezúttal is a felső tízezer gyilkos mókáiba enged bepillantást, és bár a téma jó, már a 5 Dolls-nál is éreztem valahogy az elidegenedést, amely ennél a filmnél teljesedett be – megértem a témaválasztást, és jól tudom, hogy sokan az anyjukat is eladnák, és bárkit megölnének bizonyos pénzösszegekért, és csak azért, hogy az egzisztenciájuk biztonságban legyen, ám én ezzel nem csak azonosulni nem tudok, de kifejezetten irritál is, így bizonyos fokig a 5 Dolls, és a Bay már csak emiatt sem nyerő nálam. A gazdagok ezúttal is játszák a kisded játékaikat, mennek az intrikák és összeesküvések, ami pedig mindezt leginkább feldobja, az némely véres jelenet (a lándzsával keresztülszúrt szexelő páros még visszaköszön egy amerikai tóparton is), a remek fényképezés és kamerakezelés (hihetetlen, de attól függetlenül, hogy az alacsony büdzsé miatt egy csak pár fával díszített telken forgattak Baváék, a mozit nézve valóban olyan érzésünk lesz, mintha egy rengetegben járnánk, amikor a fák közé téved a lencse), a profi rendezés, és a gyönyörű muzsika, amelynek hallatán már ugrik is be Bruno Nicolai neve, de nem, ezúttal a másik zseni, Stelvio Cipriani (Tentacoli/Óriáspolip és Piranha 2. például… ha még így sem ugrik be, tessék zárdába vagy kolostorba vonulni, de minimum meghallgatni a filmzenét).

A színészek rendben vannak (Claudine Auger, Luigi Pistilli, Chris Avram, vagy az ekkor még alig hét éves Nicoletta Elmi, aki később a Deep Red-ben, és a Démonokban vált igazán emlékezetes karakterszínésszé). Összességében tehát nincs gond az A Bay of Blood című Bava darabbal, ám az nem nyújtja feltétlenül azt a katarzist, amit várnánk személyétől, sőt a lezárás nekem már valahogy túl erőltetett, mondhatni bugyuta volt. Megnézése javasolt a slasherek gyökereit keresőknek, illetve kellemes darabja a Bava-gyűjteménynek, de nem ez az a cím, ami miatt Mario az olasz horror mesterévé vált.

A dvd a Starz féle életműdoboz második csomagjának a része, a kép kellemesen felújított, bár néha hajlamos a koszolódásra, a hang angol, felirat sajnos nincs, illetve találhatunk a lemezen audiokommentárt, trailer-t, spotokat, valamint képgalériát. Nem sok, de a doboz részeként tökéletes.

A film: 8 pont

A dvd: 8 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)