Szellemház/Linkeroever/Left Bank (2008)

Szellemház/Linkeroever/Left Bank (2008)

Marie sikeres atléta, eredményei alapján elutazhat egy nagy versenyre, Portugáliába. Az utazás azonban meghiúsul, mivel az orvos súlyos immunrendszeri gyengeséget állapít meg nála, és szigorú pihenést ír elő. Marie ezután megismerkedik Bobbyval (aki egy íjász társaság tagja), és hozzáköltözik a „bal partra” (Antwerpen), egy toronyházba. A társasház lakásával nincs minden rendben, előző lakója, egy fiatal nő nyomtalanul eltűnt, és csak egy dobozt hagyott maga után. Kiderül, hogy az eltűnt a különös emeletes ház története után nyomozott, és sok furcsaságot talált nyomozása során. A furcsaságok Marie-t sem kímélik: gyakran heves hányinger tör rá, állandóan rosszkedvű; az egyetlen kiutat a Bobbyval folytatott szenvedélyes kapcsolata jelenti. A dolgok végül szörnyű befejezésbe torkollnak, melynek kulcsa a ház pincéjében keresendő, és amely egy örökké tartó rémálmot hozhat Marie számára… vagy talán éppen az ellenkezőjét?

Azt hiszem, jól meg kell jegyeznünk Pieter Van Hees nevét: a németalföldi rendező brutálisan nagy mesterművet alkotott. Kérdés, hogy ez a remekmű eljut-e elég nézőhöz szerte a világon, de ezt a belga misztikus horrort mindenkinek látnia kell… és csodálnia. Én speciel teljesen véletlenül akadtam rá egy éjjel a Cinemaxon, a csatorna a rendkívül eredeti „Szellemház” címen vetítette. Elkezdtem nézni a filmet, és már az első percektől látszott, hogy itt valami komoly készül. Van Hees remekül bánik a kamerával, profi képnyelvet alkalmaz, nem tömi tele történettel a néző fejét, hagyja, hogy a dolgok szép lassan alakuljanak. Marie és Bobby románcából egyre gyakrabban törnek elő a thriller-elemek, méghozzá egyedülálló módon, ugyanis ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre eredetibb a film, holott ez az esetek 99 százalékában fordítva szokott történni. Egy dolog nyilvánvalóvá válik: az események mind Marie-ról szólnak, nem a házról, vagy az eltűnt előző lakóról. És a dermesztő (és ritka félelmetes) befejező percek során Marie-val olyasvalami történik, amit soha a hátralévő életünkben nem találnánk ki, ha nem látnánk.

Bár egyes források (például maga a rendező) e filmmel kapcsolatban „Rosemary gyermeke”-, és „The Wicker Man”-kötődésről beszélnek, nekem egyik sem jutott eszembe nézés közben, talán az utóbbi néhány eleme köszönhet csak vissza, de felesleges az összehasonlítás, mert a „Left Bank” valami egészen eredeti végkifejletre jut. Érdemes (és vadul ajánlom is) az újbóli megtekintés, mert rengeteg újdonság fedezhető fel, míg megint más dolgokat még nehezebben fog a néző a helyére tenni, ha egyáltalán sikerül ez neki.

A stáb elsőrangú, talán mondanom sem kell, egyikőjükkel sem nagyon találkozhattunk korábban. Eline Kuppens remek hús-vér karaktert alkot (és nagyon szexi), így még megdöbbentőbb az, ami a film végén történik vele. A szerelmét játszó Matthias Schoenaerts (aki azóta nagyot robbantott Marion Cotillard oldalán a "Rozsda és csont" című drámában) szintén hatásos, és kellően kiismerhetetlen, végső metamorfózisától alaposan kiverhet bennünket a víz. A film atmoszféráját a számos természeti képpel tanítani kellene (különösen manapság a tengerentúlon), végig valamilyen csendes iszonyatot hordoz magában, ami az utolsó néhány percre ordítássá változik. Van Hees filmje igazi intellektuális horror, amely eközben az érzékekre is hat. Csalódás, kudarc, az élet értelme, szerelem, szexualitás, borzalom… és egy új kezdet?

A dvd az IFC Films színvonalas kiadványa remek képpel és hanggal, előzetessel, és vagy húszpercnyi kivágott és rontott jelenettel.

Végeredmény: Ijesztő, szürreális mestermunka, igazi "must-see"

A film: 10 pont

A dvd: 10 pont