A gonosz mostoha/Wicked Stepmother (1989)

A gonosz mostoha/Wicked Stepmother (1989)

Egy mit sem sejtő házaspár hosszabb távollét után arra tér haza, hogy a nagypapa megházasodott. A boldog ara nem más, mint egy állandóan dohányzó, a nagypapit bugyuta tévévetélkedők nézésére gyorsan rászoktató idős hölgy, aki gyorsan tudatosítja a megdöbbent párocskában, hogy innentől ki is a főnök.

Ha mindez sokat ígérően hangzik a Kedves Olvasó számára, sajnos gyorsan le kell hűtenem a lelkesedést: a „Wicked Stepmother” egy elképesztően gyenge film. Pedig Larry Cohen rendező és stábja ötlete, miszerint a többszörös Oscar-díjas Bette Davis játssza a mostohát, nem tűnt rossznak. Davis azonban belepillantott a forgatókönyvbe, és nem igazán tetszett neki, amit látott (ilyen pályafutással a háta mögött azért elég gyorsan meg tudta állapítani, hogy a szkript egy csőd). Miután ezt szóvá tette a rendező előtt, és érdemi választ nem kapott, Davis fogta magát, és lelépett. A faképnél hagyott stáb azonban nem hagyta magát, és összedobta a filmet. Nos, ez egy öreg hiba volt. Davis félúton (vagy inkább negyedúton) eltűnik a vászonról, átváltozik egy macskává (ami azért tovább dohányzik), és innentől a lánya lesz a mostoha. Az ifjú kiadású mostoha szerepére a producerek Barbara „egyszer szerepeltem egy James Bond-filmben” Carrerát ásták elő a feledés homályából, így a produkció második felében neki kellett lealáznia magát.

A történet egyébként (ha egyáltalán érdekel még valakit) úgy folytatódik, hogy Carrera kiveti a hálóját a férjre, a feleség pedig eközben a macskát kutatja (mivel allergiás rá), és persze nyomozni próbál, hogy ki lehet valójában a mostoha. Ebbéli tevékenységében méltó társra lel egy idősödő, balfék rendőr személyében, akivel közösen beiratkoznak egy boszorkányokkal foglalkozó tanfolyamra. És a hihetetlen fordulatoknak még nincs vége: a nagypapi Carrera segítségével megnyer egy tévévetélkedőt (a mostoha ugyanis elintézte, hogy idős feje minden kérdésre tudja a választ), majd a fináléban a szereplők szinte teljesen lerombolják a fő helyszínnek számító családi házat.

A „Wicked…” című borzalmat tényleg csak mazochistáknak tudom ajánlani. Van itt minden: szánalmas naivitás (a szkript szinte minden fordulata), ripacskodás (ebben a feleséget játszó Colleen Camp jár az élen) és pocsék effektusok is (a befejező jelenet plusz a cigiző műmacska egy nagy vicc). Vagyis elmondhatjuk, hogy Davisnek volt igaza, amikor olajra lépett, és bár Cohenék vadul bizonygatták, hogy Davis azért szidta a forgatókönyvet, mert ezzel akarta titkolni, hogy súlyos beteg (és emiatt fél, hogy nem kap több szerepet), szerintem ma már a stáb minden tagja letagadná ezt a művet. Szomorú tény mindemellett, hogy végül tényleg ez a förtelem lett Davis utolsó filmje, a legendás színésznő ugyanis 1989 őszén, 81 évesen elhunyt.

Végeredmény: Hogy erre a filmre mi szükség volt, azt talán még az elvarázsolt, minden kérdésre válaszolni tudó nagypapi sem tudná megmondani

A film: 1 pont