A bennem lakó szörnyeteg/The Beast Within (1982)

A bennem lakó szörnyeteg/The Beast Within (1982)

Egy házaspár autója lerobban. Hogy a horror alapfelállása teljes legyen, ehhez vegyük hozzá, hogy egy kisváros közelében történik mindez, éjszaka, a néptelen országúton és az erdőtől pár lépésnyire. A férj visszamegy a városkába vontatóért, feleségét az autóban hagyja. Szinte adja magát a lehetőség, hogy a kocsiban maradt hölggyel történik valami, és lőn: a pár nagytermetű pincsikutyája kikéredzkedik, de már nem jön vissza. A gazdasszony nem tud mit tenni, utánanéz a kutyulinak, de vesztére: miután a kutyusból megmaradt cafatokat azonosítja a földön, őt is megrohamozza valami nagy szőrös izé. A lényszerűség leteperi a nőt, és megerőszakolja. Tizenhét év múlva a kis erdei intermezzo gyümölcse hirtelen kórházba kerül, de az orvosok tanácstalanok. Lehet, hogy a szó szoros értelmében is szörnyszülött tinédzser fiúban valami növekszik?

A válasz természetesen igen, és ez az izé elő is tör egy óvatlan pillanatban, ráadásul igencsak figyelemreméltó effektusok segítségével. A rossz hír azonban az, hogy ez Philippe Mora filmjének egyetlen színvonalas jelenete. Ami ezen a metamorfózison kívül van, az egy blőd történet, kiszámítható fordulatok, trash-jelleg és klisés karakterek egész sokasága. Menjünk sorban: a történet elég gyenge, és már a legelején elveszti komolyságát azzal, hogy házaspárunk tizenhét év elteltével csak úgy visszakocsikázik a kisvárosba, ott meg mindenki egyből vágja a témát, hogy mi is történt ennyi idővel ezelőtt. A tinédzser ezután gyilkolászni kezd, de nem túl eredeti módon: egy férfit egy áramfejlesztőre ejt, egy másikat vámpír módjára nyakon harapdál, a metamorfózis után meg jobbára csak marcangol. A karakterek egyhangúan idétlenek, a házaspárnak fel sem tűnik, hogy fiacskájuk időnként felszívódik, és véletlenül mindig pont ilyenkor hal meg egy környékbeli. Az ügyeletes szőke lányka - aki persze első látásra beleesik a nem túl attraktívan grimaszoló tinédzserbe - kötelező kellék, ahogyan apja is, aki végig ugyanazt fújja (aki izélgeti a lányát, azt megöli, megfojtja, kibelezi és még le is lövi - ez utóbbi alátámasztására az idő nagy részében egy ócska mordállyal hadonászik), mindehhez pedig közepes szint alatti alakítások párosulnak. A fiú-lényt játszó Paul Clemens például többnyire gyalázatosan grimaszol és vicsorog - a legnagyobb baj az, hogy olyankor is, amikor éppen az időjárásról, vagy hasonlókról beszélget valakivel.

Összességében tehát (a nagy átalakulós effektelést leszámítva) mindenben vonal alatti nívót hoz az erőszakolós Beast, egyfajta erőltetett átmenet a farkasemberek, az Alien és egy kalap horrorklisé között (1982-ben mondjuk nem csoda, hogy ilyen példákból merítettek). A filmet végképp aláássa a kiszámíthatóság (szinte mindenkiről ki lehet találni, hogy élni, vagy meghalni fog-e a végére), az egyhangúság (karakterek bénázása, értetlenkedés, Clemens grimaszol, gyilkosság. Újra bénázás, újra grimaszol Clemens, újabb gyilkosság stb.) és a véres tartalom ellenére is kisiskolás dramaturgia, mely a nyolcvanas évek horrorjainak egyik legfőbb negatívuma volt. A vérengzést egyébként sok helyen alaposan megkurtították, így például nemrég az MGM mozicsatornán majdnem minden keményebb jelenetet eltávolítottak a filmből (itt tartunk: már egy mozicsatorna is darabolja a műsorát…).

Végeredmény: A nyolcvanas évek egyik felesleges epizódja

A film: 3 pont