2013. november 30., szombat

A fészek/The Nest (1988)

A fészek/The Nest (1988)


Egy szigeten lévő amerikai városka életét alaposan megbolygatja a csótányok szaporodása. Igazán komolyra akkor kezd fordulni a dolog, amikor egy csapat csótány egy kutya borzalmas halálát okozza. Nemsokára az emberek is hullani kezdenek, lassan minden nyílásból az undorító férgek özönlenek elő, és mire kiderül, hogy agresszivitásukat egy balul elsülő kísérlet idézte elő, majdnem késő…

Mit várhatunk egy átlagos „bogaras” horrorfilmtől? Bogarakat, természetesen, méghozzá százával, ezrével. Emellett néhány szeretnivaló főszereplőt (lehetőleg egy szerelmespárt), valami akadékoskodó negatív figurát (aki a végén jól megjárja) és mellékszereplőket dögivel, akiket oda lehet dobni a dögök elé, lehetőleg változatos, látványos halált elszenvedve. „A fészek” sem szolgál ezeknél többel, de az a vicc, hogy még így, ezen panelek között is egészen élvezetes kis szösszenetről van szó. Peregnek az események, és bár meglepetés nagyon nem ér bennünket, unatkozni biztos nem fogunk a film közben. Magától értetődő, hogy Terence H. Winkless rendező produkciója kilencven százalékban azon áll, vagy bukik, hogy hogyan sikerülnek a csótány-effektusok. Megnyugtatok mindenkit, a film csótányai ijesztőek, rengetegen vannak és mindenhová bejutnak. Így láthatunk e kedves állatkákból lábgipszbe bújva, szájban, WC-tartályban, autóban, szélvédőn, kapcsolótáblában, kutyában-macskában, sőt mi több, mutáns változataik (macskából, emberből) is ritka élethűre (rondára) sikeredtek. Boldog idők voltak ezek, még nem számítógépes bogarakkal dolgoztak a filmkészítők, hanem valódiakkal (ehhez kapcsolódik, hogy éppen a minap láttam egy manapság készült, ugyanilyen bogaras horrorból egy-két részletet, hát, azt sem tudtam, hogy a béna, laptopból elővarázsolt rovar-effekteken sírjak, vagy nevessek).



A csótányok „A fészek” igazi sztárjai, ez nem meglepetés. Az emberi karakterek mind egy szálig kiszámíthatók, a seriff szerelmével együtt szeretnivaló, a mellékszereplők mindegyikéről (például kövér néni, idős ószeres jellegű fazon) rögtön tudjuk, hogy csótány általi halált hal-e, avagy sem, az „Alien”-beütés meg kötelező kellék a befejezés során. Viszont szórakoztató ez a másfél óra, és eléri, hogy a megtekintés után egy ideig minden fekete foltra odakapjuk a szemünket, nem egy csótány iparkodik-e valahol a lábunk alatt…

Végeredmény: "Bájos" nyolcvanas évekbéli bogaras horror

A film: 7,5 pont


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése