La orca aka. Snatch (1976)

La orca aka. Snatch (1976)

A 14 éves Alice-t elrabolja egy három tagból álló banda. Egy lepattant vidéki házba viszik, és az ágyhoz bilincselik. A cél természetesen szép zsíros váltságdíj kikövetelése a szülőktől, de a tárgyalások lefolytatásáig, illetve a dűlőre jutásig váratlanul egyre több nap telik el. Ezalatt a legtöbb időt a fogollyal töltő emberrabló, Michele beleszeret a tinédzserbe, aki viszonozza az érzelmeit… vagy csak úgy tesz?

A jól csengő névvel bíró Eriprando Visconti (a nagy Visconti unokaöccse) filmje is azon olasz társadalmi drámák sorába illeszkedik bele, amelyek tükrözik az ország lakosságának ekkori sanyarú helyzetét, különös tekintettel a vagyonos, és szegényebb rétegek közti különbségekre. A gazdagnak gondolt család sokáig nem fizet, az idő telik, a fogvatartott és elrablója között pedig még a kritikán aluli körülmények ellenére is szerelem szövődik, nagy tervekkel. Vagy mégsem? Lehet, hogy csak a túsz dobja be hamvas bájait a szabadulás érdekében, a lenézett, megvetett, társadalom aljáról jövő söpredék vélt állati ösztöneire alapozva? Mindenesetre a befejezés a létező legnegatívabb megoldást választja, szinte teljesen olyan kicsengéssel, mint amilyennel például az egy évvel korábbi, 1975-ös „Night Train Murders” (Aldo Lado) rendelkezik (és a két filmet még az egyik színész, Flavio Bucci személye is összeköti).

A film hangvétele és stílusa az ekkoriban az olasz filmre jellemző realista-naturalista irányvonalat követi aránylag sok dialógussal. Mint ezeknél a mozgóképeknél megszokhattuk, erős a társadalomrajz, brutális az erőszak, és magas a szexuális tartalom (utóbbinak köszönhető, hogy az olasz társadalmi drámák és thrillerek nagy része időnként szimplán exploitation filmként van elkönyvelve). A bűnözők - legalábbis akiket látunk - kisstílű fickók, akik pénzben reménykednek. Egyiküknek családja van, és rengeteg költsége (kórházi számlák, gyerek stb.). A túszba beleszerető emberrablónak (Michele Placido játssza) is nagy tervei vannak, de az végig sejthető, hogy ezekből a tervekből semmi sem lesz. És lőn.

A túszt a persze 14 évesnél valamivel idősebb (született: 1954, Oldenburg, NSZK) Rena Niehaus alakítja, meztelen jeleneteit majdnem mindenütt fel lehet lelni, bár a filmben nézve ezek mind ártalmatlanok, és csak a túszejtés/őrzés realista ábrázolását szolgálják (a szex meg szex). A film maga lassú, és elég vékony, de a befejezés kijózanító, cinikus, elég érdekes és nem kíván mindent a néző szájába rágni.

A Camera Obscura nevű kiadó több hónapja tervezte kiadni e filmet dvd-n, mire nagy nehezen sikerült, az olaszoknál viszont már korábban megjelent, de angol vonatkozás nélkül.

Végeredmény: Túszdrámába oltott szociáldráma a hetvenes évekből 

A film: 7,5 pont