Kristályszemek/Occhi di cristallo/Eyes of Crystal (2004)

Kristályszemek/Occhi di cristallo/Eyes of Crystal (2004)

A giallo egy csodálatos filmes műfaj. Vegyíti a pszichothrillert, a thrillert, a horrort és az erotikus filmet, és erőteljesen a figurái lelki állapotára, sőt, azoknak sötét oldalára fókuszál. Előhozza számos karakteréből a perverzitást, a vad szenvedélyeket… és még hosszasan sorolhatnám. Jelesebbnél is jelesebb művelői közül talán már csak Argento nevezhető aktívnak, de összességében mára a műfaj (sok másik mellett) a vegetálás állapotában van. Ezért is volt meglepetés 2004-ben, amikor Eros Puglielli leforgatta az „Eyes of Crystal” című filmet, ami bizony a giallók legszebb hagyományait próbálja követni. Minden, a műfajra jellemző elem megtalálható benne: titokzatos gyilkos, némi okkultizmus, feltörő sötét múltbéli emlékek, valamint halálos veszélybe kerülő fiatal nő is.

Hogy Puglielli milyen sikerrel jár a filmjével? Megmondom őszintén, engem nem késztetett „A giallo újra él!”-felkiáltásra. Tisztelem a szándékot, és örülök, hogy a mai kockázatmentes filmgyártásban valaki ilyesmivel próbálkozik, de a végeredmény erősen felemás. Bár a fényképezésre nem lehet panasz, és a hatásos helyszínekre sem, valahogy a dolog ismét az érzéken, a tehetségen bukik el. A történet (rejtélyes sorozatgyilkos hajszol fiatal nőt, akibe a nyomozó szerelmes lesz) egyszerű, és Argento ebből csodákat csinálna. A film azonban mégsem működik igazán; túl mechanikus, a képek sajnos csak pillanatokra tudják elvonni a figyelmet a történetről (valljuk be, Argento sem végletekig bonyolult történeteiről híres, de ahogyan atmoszférát teremtett, az tanítanivaló), melyben így láthatóvá válnak a logikai buktatók, és a finálé erőltetettsége is szembetűnő. Utóbbi egyébként elég nevetséges is, gyilkosunk ugyanis, miután kilétére fény derül, rémesen bugyután viselkedik, simán leléphetne, vagy elintézhetné hőseinket, mégis inkább az amerikai thrillergonoszokra jellemző bénázást választja. Ezenfelül a gyilkos személye a film legnagyobb hibája is, hiszen olyan ismert színész játssza, akinek nem sok dolga van közel másfél órán át, tehát lehet sejteni, hogy ő lesz a kakukktojás, mert különben azért a pár egyéb jelenetért úgysem szerződtették volna le.

Félreértés ne essék: az „Eyes…” önmagában nem olyan rossz, mint amennyire vesztesen kerül ki mondjuk egy „Deep red”-del való összehasonlításból. De sajnos ebben a műfajban a klasszikusokkal történő összehasonlítás egyszerűen megkerülhetetlen.

Végeredmény: Eros Puglielli legalább megpróbálta...

A film: 5,5 pont