2014. január 4., szombat

Escalofrío/Satan’s Blood (1978)


Escalofrío/Satan’s Blood (1978)


Ana és Andres, egy átlagos spanyol házaspár nagyon unatkozik, ezért egy kis kocsikázás mellett dönt a városban. Útközben összefutnak Andres egyik régi évfolyamtársával, aki szépséges szőke párjával egyetértésben meginvitálja mit sem sejtő párunkat egy vidéki házba egy kis poharazgatásra, és a régi szép idők felelevenítésére. Azonban egyre több a gyanús jel: a frissiben megismert pár furcsán viselkedik, Andres sehogyan sem tud visszaemlékezni az úgynevezett évfolyamtársára, a gyors hazatérést pedig megakadályozza az időjárás, a „véletlenül” csődöt mondó autó és a házigazdák határozottan erőszakos kedvessége. Ana és Andres kénytelen a nagy házban éjszakázni, nem sejtve, hogy rövid időn belül ördögi szertartásokban, perverz szexben és gyilkosságokban lesz része… vagy mindez csak egy rossz álom? Nem, mindez megtörténik…

Az „Escalofrío” megtekintésekor abban a szerencsében van részünk, hogy az egyik első „S” rovatba korhatár-kategorizált filmet nézhetjük. Az „S” meglepő módon szexet jelent, vagyis ebből már sejthető, hogy miből van sok a vásznon. A szex nagy része egy éjszakai sátáni szertartás keretén belül zajlik édesnégyesben, de ettől eltekintve Carlos Puerto rendező inkább a szimpla meztelenséget (mindkét főszereplőhölgynek van mit a tejbe aprítania e téren), egy kis vérengzést és a kellemes atmoszférát állítja csatasorba a siker érdekében. Az alakítások jók, a befejezés kellően nihilista és beteg, valamint tetszetős a sétáló porcelánbaba is. 




Puerto filmjét egyébként Spanyolországban nagyjából egyszerre mutatták be az „S” kategórián belül Stanley Kubrick Mechanikus narancsával, és ha már adódik egy ilyen összehasonlítási alap (pláne, hogy Kubrick legendás filmje itthon is megvásárolható dvd-n, míg az „Escalofrío” valószínűleg talán 30 év múlva - sem), azt kell mondanom, hogy a két film megközelítőleg azonos mennyiségű szexet és erőszakot tartalmaz.
Összességében nagyon színvonalas Puerto műve, én legalábbis már kétszer láttam, és másodjára még jobban tetszett, mint elsőre. Az „Escalofrío” mindenképpen fontos bizonyíték (volt) arra, hogy a spanyolokat sem kell félteni, ha erotikával teletűzdelt horrorfilmről van szó.

A dvd a Mondo Macabro kiadványa, és csak úgy árasztja magából a színvonalat. A film vágatlan, angol, spanyol hang, angol felirat, felújított kép, doku, előzetesek… valahogy így kellene mindig egy dvd-nek kinéznie.

Végeredmény: Kellemes, borzongató, erotikus - kell ennél több?

A film: 8,5 pont
A dvd: 10 pont 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése