Fogságban/Captive (1986)

Fogságban/Captive (1986)

Rowena (Irina Brook) apja kastélyában éldegél, szórja a pénzt, drága ruhákba öltözik, szeretőt tart, apjával pedig amolyan „semmilyen” viszonyban van. Véget érnek azonban a felső tízezer életmódját követő hétköznapok, amikor egy háromtagú anarchista banda elhatározza, hogy az elkényeztetett kis hölgy megérett egy elrablásra, egy kis nélkülözésre. A kidnapping meg is történik, Rowenát megbilincselik, szemét-száját bekötözik, majd egy konténerbe zárják. Az anarchisták (egy szerelmespár és egy japán tag) célja az, hogy betörjék, saját képükre formálják a milliomoscsemetét. Ezt persze nem kevés kínzás által tervezik végrehajtani…

Nevetséges, unalmas, szörnyű, pocsékul játszott - ha az ember egy kicsit keresgél a „Captive” című filmről írt kritikákban, többnyire ezekkel a jelzőkkel találkozik. Nos, kérem a Tisztelt Olvasót, hogy ne dőljön be ezeknek az ítéleteknek, Paul Mayersberg angol-francia koprodukcióban készült műve ugyanis egy igazi gyöngyszem. Már maga az elrablásos sztori izgalmas (és két évvel megelőzi Paul Schrader „Patty Hearst”-jét!), de Mayersbergnek (aki írt és rendezett is) sikerül az életről is érdekes dolgokat mondania, vagy inkább érdekes kérdéseket megfogalmaznia. Mi értelme az életnek, ha valakinek semmiért sem kell megküzdenie? Mit tenne meg egy apa a lányáért? Kibírhat-e legalább két évet egy elképzelt szerelem? Könnyű válaszokat persze nem kapunk, és ez nem is baj.

A képi világ nagyon szép, csodálatos zenék szólnak (külön kiemelném az end title alatti muzsikát), Irina Brook üdítően friss arc (sajnos azóta nem sokat hallhattunk felőle), Oliver Reed pedig a szokásos formáját hozza. A filmben főleg azok fognak csalódni, akik azt várják, hogy „na, elkapják a csajt, jól megkínozzák, mire az majd óbégatni kezd, erre azok megint jól megkínozzák”. Persze a keményebb jelenetek sem hiányoznak (van például fejjel lefelé felakasztás, és premier plánban történő torokátvágás is), de Mayersbergnél inkább a lélektan áll az első helyen.

A film csak Amerikában jelent meg dvd-n, és ha minden igaz egy írható lemezre másolva, vagyis nem nagyon éri meg az árát. Azon szerencsések közé tartozom, akik hozzájutottak az itthoni vhs-kiadáshoz, melyet sok-sok évvel ezelőtt a VICO követett el. A szinkron remek (Kristóf Tibor, Csere Ágnes, Bor Zoltán), és ha valaki esetleg kiadná itthon dvd-n is, az igazán becsülendő tett lenne, bár sok esélyt nem látok rá (mondhatni semmit).

Végeredmény: Nagyon alábecsült, de nagyon jó eighties-unikum

A film: 10 pont