Humanoids from the Deep (1980)

Humanoids from the Deep (1980)

A helyszín egy kis amerikai halászfalu: mindenki éli az életét, az emberek halásznak, békés családi életet élnek (bár a haragosok időnként azért bevernek egymásnak egyet-kettőt), vagyis senki sem sejt semmi rosszat. Ez nagy hiba, ugyanis egy napon elkezd hullani a falu lakossága. A gyilkosságokat különös lények követik el, melyek békatesttel rendelkeznek, de két lábon járnak, és a víz mélyéről jönnek elő. Az emberek kénytelenek felvenni a harcot a vérszomjas gyilkológépekkel…

Igazából nem nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy a „Humanoids from the Deep” ijesztőbb, vagy viccesebb-e. Egyértelműen az utóbbi, hiszen néhány jeleneten jókat lehet kacagni, annyira trash-kategóriát képvisel. A legfőbb bűnös abban, hogy a dolgok a trash szintjéig süllyednek, véleményem szerint nem más, mint Rob Bottin, aki az alienek kinézetéért volt felelős. Bottin mélyvízből előtántorgó lényeinek unalmas, széles feje és vicsorgó fogsora van, de ez még elviselhető lenne, ha nem látnánk a test (a jelmez) többi részét. Idétlenül kaszáló kéz, ritka bénán tántorgó, hosszú, pipaszár lábak… röhejes, hogy egy darab szóval jellemezzem. Az igazi trash-feeling pedig akkor kopogtat be, amikor a fejveszetten futkosó, menekülő emberek közül ezek a szinte mérhetetlenül alacsony sebességgel somfordáló alienek egyre többet kapnak el. Néha az lehet a néző érzése az utolsó húsz percben, hogy néhány ember a lakosság soraiból már megmenekült, de aztán mégis visszafut a lények karjai közé, hogy nagyobb legyen a „tömegjelenet”. De végeredményben ne legyünk igazságtalanok, trashnek jó kis trash Barbara Peeters filmje (már ameddig ő rendezte). Vannak egész jellemes szereplők, a cselekmény a bevált mintákat követve, de gördülékenyen halad előre, van vér dögivel és van egy csomó cici is, melyeknek szerepeltetése egyébként Roger Corman producer ötlete volt. Corman meztelenség nélkül állítólag unta az egészet, ezért szólt Peetersnek, hogy márpedig cici kell a nézőknek. Peeters fellázadt, de vesztére, nemsokára már mehetett is a munkakönyvéért. Így alakult ki a lények fiatal, szexis női testek iránti hevülete, amely a film végére teherbe ejtésig fokozódik.

A lényeket a kaszkadőrökre bízták Cormanék, de ezzel is baj volt: a stunt személyzetnek az égvilágon semmi kedve nem volt a jelmezekbe bújni, ezért erre külön kellett statisztákat szerződtetni. A cuccok közül teljesen egy darab készült el, kettő csak részben, ezeket a stáb próbálta valahogy oldalról, vagy messzebbről felvenni. 

Az utolsó 20-25 perc mindenesetre be fog vonulni a trash történelmébe (már ha eddig nem tette meg): a halászfalusiak zenés-táncos-szépségkirálynős estet rendeznek, de a lények a mélyből nem nézik ezt jó szemmel, és alaposan szétzavarják/legyilkolásszák a mulatozni vágyók egy részét (a többiek meg, mint mondtam, bár megmenekülhetnének, visszafutnak a lények kezei közé). Van itt minden, vérfröcskölés, futkosás, sikoltozás, alien-sivítozás, kislányka bajból kimentése, régi haragosok újbóli egymásra találása (holott korábban ezek ketten még azt tesztelték egymáson, hogy egy-egy ütés nyomán mennyire vérzik a másik orra), kikötő felgyújtása, szépségkirálynőről melltartó lény általi leszaggatása és még sokan mások. Jó szórakozást mindehhez…

Végeredmény: Vicces lények, vicces film - az egész egy nagy vicc

A film: 3,5 pont

Mint trash: 10 pont