2014. január 11., szombat

Frauen im Liebeslager/Love Camp (1977)


Frauen im Liebeslager/Love Camp (1977)


Adva van egy csapat gerilla, akik a számos bevetésük közben egy kis testi szerelemre vágynak. Főnökük ezért létrehoz egy tábort, ahol különböző helyszínekről összerabolt lányok-asszonyok várnak a saját „bevetésükre”, hogy kielégíthessék a harcokban megfáradt gerilláinkat. Az egyik fogoly nő beleszeret a törvényenkívüliek vezérébe, a többiek pedig szökést terveznek. Nem számolnak azonban a tábor szadista vezetőjével, aki egy szőke démon, és kegyetlensége határtalan… bár a tábor őrzéséről némiképp furcsa fogalmai vannak.

Ezt az utolsó félmondatot már kissé ironikusan fűztem hozzá, mivel néhány foglyunk szökése a következő elemekből áll: 1. Felveszik a ruháikat (mivel napjaik nagy részét meztelenül tengetik), 2. kimennek az ajtón, 3. leütik az egy szem őrt a fák között, 4. ennyi. No de egy Jess Franco által rendezett exploitation-filmet mégsem a technikai és forgatókönyvi megoldásaiért néz az ember (ami kár), hanem a szadizmusért, és abból azért a „Love Camp” felsorakoztat egy keveset. Van egy hosszabb korbácsolás (sajnos főleg közelképekből áll), egy-két kínzás, szex és kimerítő csoportos zuhanyozás, de egyik sem az igazi. Pozitívum viszont, hogy a szőke ciklon igazgatónő szimpatikusan kegyetlen. A stáb a leggyengébb pontja a műnek, a főszereplőnő ugyanis túl koros, és a legcsúnyább is a felhozatalból, mégis szinte végig ő szerepel. Néhány jelenetben igencsak szemrevaló hölgyemények is becsúsznak a képbe, de ők aztán valahogy mindig eltűnnek. Nagy kár, de úgy tűnik, Franco őket nem tudta rávenni a rázós jelenetekre (vagy túl sokat kértek ezért). És hát valljuk meg, az ilyen butuska filmeknél ezek a szempontok számítanak.


A „Love Camp” nem túl emlékezetes megállója Jess Franco filmográfiájának. Van ugyan minden a 74 percben, de semmiből sem a legjobb… viszont a „Blue Rita” című borzalmat jócskán übereli.

A dvd a Franco-doboz része, és semmi baj sincs vele; az viszont hibául róható fel, hogy a hangsávok között nem lehet közvetlenül, menet közben váltani.

Végeredmény: Jess Francótól volt jobb

A film: 4 pont
A dvd: 8,5 pont



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése