A néma tanú/Mute Witness (1994)

A néma tanú/Mute Witness (1994)

Egy kórházból szökött őrült sorozatgyilkos borotvaéles késsel közelíti meg a szőke nőt, következő áldozatát. A halálos döfések nem is váratnak magukra, a nő haldokolni kezd, de ami furcsa: a haldoklás elég színpadias, bútordarab nem ússza meg szárazon (még a függöny sem), a sorozatgyilkos pedig eközben leül, és cigit vesz elő, bár nincs tüze. Semmi gond, a képbe benyúl egy kéz, és meggyújtja neki. A stáb egy másik tagja volt ilyen udvarias; a szőke nő eközben befejezte a haldoklást… a rendező pedig alaposan lehordja pocsék alakítása miatt. Ha a Kedves Olvasó eddig nem találta volna ki, hát elárulom: egy filmforgatáson vagyunk, méghozzá Moszkvában, egy low budget-horror felvételén. Nemsokára meglátjuk hősünket, Billy Hughes-t is, aki foglalkozását tekintve sminkes, és aki még nem sejti, hogy miután véletlenül magára marad az épületben, egy valódi gyilkosságot fog látni. Két orosz fazon a stábból ugyanis éppen egy snuff-filmet forgat, és nem veszik észre a leskelődő sminkes lányt. De ami késik, nem múlik: pár perc múlva hajtóvadászat indul Billy után, aki még segítségért kiáltani sem tud (már ha lenne kinek), ugyanis néma… de szerencsére találékonyságban nem szenved hiányt.

Anthony Waller rendező debütálása egyedülálló film. A „Mute Witness” mesteri, zseniálisan izgalmas, frusztráló, érett és amatőr egyszerre. Bő másfél órájából hetven perc a legnagyobbak közé sorolandó. Waller remekül felépíti a ketrecbe szorult sminkes lány történetét, és olyan feszültséggel teli üldözéses jeleneteket mutat (minden egyes kis benyílót, ajtót, aknát, fedezéket tökéletesen felhasználva), amelyek még a legtapasztaltabbaknak is a becsületére válnának. Az első negyven után a következő harminc perc is elsőrangú: bár gubancolódnak és sokasodnak a karakterek, a lényeg még ekkor is Billy, és a lakásán játszódó jelenetsor felveszi a versenyt bármelyik korábbival.

Sajnos azonban elérkezik az utolsó húsz perc, és attól a perctől kezdve, hogy Billy beszáll egy férfi mellé egy autóba, a varázs tovatűnik. Innentől már nem horror zajlik, hanem egy másodosztályú thriller, melynek fő kérdései: az autó sofőrje jó-, vagy rosszfiú? Mennyire lehet idétlen Billy nővérének és annak pasijának túlzott szerepeltetése? (Nagyon.) Elhiszi-e magáról Waller, hogy ő már nem hibázhat az utolsó negyedórában? (Sajnos el.) El lehet-e rontani egy remek szkriptet a végén? (De még mennyire.) Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a végjáték nézhetetlen lenne, csak éppen a többihez képest csalódás. És hogy miért kap mégis 10 pontot a „Mute Witness”? Egyrészt a korábban felsoroltak, másrészt a főszereplő, Marina Sudina miatt, aki egy igazi angyal: alig ismert, főleg színházi színésznőként olyan alakítást nyújt, hogy azt még a „The Piano” Oscart nyert Holly Huntere is megirigyelné. Kár, hogy Sudinát azóta nem sűrűn láttuk, de hát ezek a kilencvenes évek, amikor már nagyban zajlott a jó színész-kótyavetye. A stáb többi tagja közül szintén remekül eltalálták a negatív figurákat, és Sir Alec Guinness cameója is megsüvegelendő húzás volt (Guinness jeleneteit egyébként Waller kilenc évvel e mű előtt forgatta).

Összefoglalva: nézzük meg az első hetven percet, sírjunk, nevessünk, rettegjünk, meneküljünk együtt a csodás Sudinával, azután pedig fújjuk ki magunkat, és nosztalgiával gondoljunk vissza az eltelt percekre (és reménykedjünk, hátha valami isteni csoda folytán az idegesítő Fay Ripley-t az ikszedik megnézés közben valaki leszúrja, méghozzá jó korán).

A dvd-nek külön története van, ami tipikus magyar sajátosság: a Warner kivonulásáig nem adta ki, az utódai pedig eddig nem mutattak túl sok érdeklődést erre a filmcsemegére. Hogy miért kellett volna kiadni? Dobpergés… mert magyar felirat van a lemezen. Hogy a sok B-kategóriás szemét kiadása közepette pont a „Mute Witness”-ről feledkeztek meg, az jól jellemzi a (színvonalas) horror jelenlegi megbecsültségét hazánkban.

Végeredmény: Egy apró klasszikus elrontott befejezéssel, de addig van mit nézni

A film: 10 pont

A dvd: 8 pont