Anthony Hopkins korai horrorfilmjei 1.

Anthony Hopkins korai horrorfilmjei 1.

Audrey Rose/Audrey Rose (1977)

A Templeton-család boldogan éli mindennapjait. Az apa (John Beck) az üzleti életben tolja nagyon jól menő szekerét, az anya (Marsha Mason) egy hatalmas emeleti apartman háztartását vezeti, és lesi szeretett lányuk (Susan Swift) minden kívánságát. Egy nap különös figura tűnik fel a kis Ivy iskolájánál. Rendszeresen megjelenik, és megbűvölve figyeli Ivy-t. Az illető jelenléte egy idő múlva szemet szúr a szülőknek is, kiknek nagy meglepetésére a gyanús férfi megpróbál kapcsolatba lépni velük, és egy különös történettel kezdi őket zaklatni. A történet saját, évekkel korábban balesetben elhunyt lányáról, Audrey Rose-ról szól, aki lehet, hogy mégsem halt meg…

…legalábbis a lelke nem - ezt hiszi a Hoover nevű férfi. A hite márpedig megingathatatlan, hiszen egykoron maga sem hitte a médiumok dajkameséit, de aztán elutazott a távoli Keletre, ahol a reinkarnáció több, mint 700 millió hívőt számlál. A nagy Robert Wise filmje tulajdonképpen egy tudományos kísérletbe torkollik, amely tragikus végeredménnyel jár. És hogy mi vezet el a kísérlethez? Nem más, mint Ivy viselkedése. Ivy folyamatosan rémálmokkal küszködik - legalábbis az aggódó szülők szerint. Lányuk azonban éjszakánként felkel az ágyból, összetöri a fél szobát, megállás nélkül sikoltozik és az ablaküveget üti.

Az „Audrey Rose” könnyen kudarc lehetett volna, nagyon sok múlt a színészi alakításokon, hogy maximálisan el tudják-e hitetni velünk, nézőkkel az enyhén szólva is hihetetlen szituációt. A színészek szerencsére mind remekelnek: Beck és Mason a jórészt hitetlenkedő házaspár szerepében egy percig sem túloz, Hopkins tökéletes, mint a vak hit és a racionalitás határán egyensúlyozó, láthatóan egyszer már megtört ember. A legnehezebb feladat a tizenhárom éves Susan Swiftre várt, hiszen olyan szenvedést kellett eljátszania, amilyet az ember a halála előtt él át. Bizonyára mindenki könnyen fel tudja idézni „Az ördögűző” Linda Blair-jét, nos, Swift bőven egy szinten említhető vele, ráadásul jóval nehezebb dolga is volt, mivel Blair az elképesztő smink alól borzasztotta el a népet, míg Swift csak saját magára volt utalva.

Wise rendezése professzionális (ahogy szokta), a film úgy ijesztő - egyedül Ivy kitöréseit használva sokkolásként -, hogy megmarad a PG besorolás keretein belül. Hozzátenném még azt is, hogy az „Audrey Rose” rendelkezik az egyik leghatásosabb karambol-jelenettel, melyben keveset látunk, mégis mindent megtudunk belőle, amit kell.

Az „Audrey Rose” Wise pályafutásának egyik igencsak alulértékelt filmje, amely a horror műfaján belül inkább a tudományos-fantasztikus oldalt képviseli. Ez nem azt jelenti, hogy a néző kevésbé fogja sokkolva érezni magát, különösen a tragikus végkifejlet során nem.

Magyarországon a film anno a videós korszakban jelent meg, a jó öreg Intervideo kiadásában, felirattal.

Végeredmény: Remek alakítások egy intelligens horrorfilmben

A film: 10 pont