A rejtekhely/Il nascondiglio/The Hideout (2007)

A rejtekhely/Il nascondiglio/The Hideout (2007)

1957: egy katolikus egyházi intézet főnöknőjét és még két embert az épületben meggyilkolnak. Az előzmény: egy fiatal nő az intézetből megtalálja jövendőbelijét, de a szigorú szabályok miatt egy, az érintetlenségét ellenőrző vizsgálat keresztülhúzhatja házasodási szándékait.

Napjainkban: egy fiatal özvegyasszony kiveszi a nem túl drága hajdani intézetet, hogy éttermet nyisson benne. A nemrég még pszichiátrián kezelt nő be is költözik az épületbe, de nincs nyugalma. Állandóan rejtélyes hangokat hall, a tárgyak néha elmozdulnak a helyükről, mindez pedig őt lassan az őrületbe kergeti. Nincs más hátra, nyomozni kezd, ki akarja deríteni, hogy mi történt a házban 1957-ben egy hóeséses éjszakán… de a nyomozása a helyiek ellenállásába ütközik.

Pupi Avati visszatért a horrorhoz, és a jó hír az, hogy egy igen színvonalas kísértetház-sztorival. És hogy „A rejtekhely” eléri-e a hasonló tematikájú „The House With Laughing Windows”-t? A válasz egyértelműen nem, de legalább sikerül felidéznie annak legjobb pillanatait, mondhatni rátér a helyes útra - más kérdés, hogy végigmennie nem sikerül rajta. Az okok: túl sok a történet, és a megértést könnyítő szájbarágás, és ez odáig vezet, hogy a két fő rejtélyét a filmnek (X személy hol, és mivel) én másodpercek alatt kitaláltam.

Viszont összességében kellemes meglepetés „A rejtekhely”. Olcsó effektek és felesleges ijesztgetés helyett amolyan régimódi horrort kapunk, rengeteg sötét felvétellel (megnézés előtt mindenkinek ajánlatos a redőnyöket teljesen leereszteni) és egy borzongató házzal, amelyet a készítők nagyon jól használnak ki. A szereplők hozzák a formájukat, Laura Morantéről nekem mindig Juliette Binoche jut eszembe (ami már önmagában pozitív dolog), de feltűnik Treat Williams mint pap és egy rövid (és felesleges) mellékszerepben Giovanni Lombardo Radice is.

Mint mondtam, a film remekmű is lehetne, ha nem lenne túlbonyolítva. Feleslegesnek tűnik a főszereplőnő külön története a pszichiátriával és miegymással, mint ahogy a múltbéli eseményeket is le lehetett volna egyszerűsíteni. Kevesebb sztori, több sötét felvétel a házban, és „A rejtekhely” felejthetetlen lenne. Így sem vall azonban szégyent, és mindenképpen kiemelkedik a mai gyengus olasz kínálatból. Elmondható tehát, hogy Argento, Soavi és Avati közül utóbbi okozza a kellemes meglepetést így, a fénykoron túl.

A dvd számos forrás által írottakkal ellentétben eredeti képarányú, viszont a Best extrákkal nem erőltette meg magát. A felirat néhányszor eltűnik, és a készítője nem tudta, hogy a billentyűzeten (vagy akárhol) kötőjel/gondolatjel is van, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem találta meg. A főmenüben lévő „lejtátszás”-kiírásért pedig igazság szerint a pontlevonás mellett egy, a filmben szereplő házban eltöltendő éjszaka is járna büntetés gyanánt.

Végeredmény: Kellemes borzongás, Avati még mindig érti a szakmát

A film: 8 pont

A dvd: 7 pont