Az elveszett brigád/Ghost Brigade aka. The Killing Box aka. Grey Night (1993)

Az elveszett brigád/Ghost Brigade aka. The Killing Box aka. Grey Night (1993)

Az amerikai polgárháború idején járunk, amikor egy éppen eltávozásra készülő jenki tiszt (Adrian Pasdar) azt a megbízást kapja, hogy kutasson fel egy csapat halottnak hitt katonát. Hősünk úgy dönt, hogy az útra segítséget is visz magával, aki nem más, mint az éppen börtönben sínylődő Strayn (Corbin Bernsen), akivel évekkel korábban még barátok voltak, de azóta Strayn a déliek oldalára állt. Útitársuk még a néma színes bőrű leányzó, Rebecca (Cynda Williams) is, aki nem is olyan régen közvetlen közelről volt szemtanúja az elveszett osztag felbukkanásának. Az osztagról nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy létszáma egyre növekszik, és válogatás nélkül ölnek meg mindenkit, aki csak szembejön az erdőben.

Amerikai polgárháborús zombifilm? Így van, de sajnos George Hickenlooper filmje az alapszituáció érdekességénél a nyolcvanpercnyi játékidő alatt nem jut tovább. De nézzük szép sorjában: kezdeném a pozitívumokkal, mert belőlük lesz kevesebb. Nagyon ígéretes a kezdés, a jelenet, amelyben a fejjel lefelé keresztre feszített katonák láthatók, kellemesen borzongató. Ugyancsak jól eltaláltan ijesztő az elveszett osztag feltűnése is, ahogy kifelé tartanak az erdőből, ahogy a kilőtt puska-, és ágyúgolyók nem tesznek bennük kárt. Jó a szereposztás: a film elején feltűnik Martin Sheen, Adrian Pasdart a „Near Dark” óta rendkívül szeretjük, de a többiek sem rosszak. Minden adva van tehát egy kellemes zombis élményhez; és hogy miért állunk fel végül mégis csalódottan a székből szűk másfél óra után? Nos, ismét a forgatókönyv a ludas. A film ugyanis az érdekes, és minden széppel-jóval kecsegtető alaphelyzetnél nem jut messzebb. A hatásos belépő után a szörnyosztag időnként elkap valakit (például Billy Bob Thorntont is), az bezombul, aztán mennek tovább. Pasdar és Bernsen időnként vitatkoznak, a túlélő leány szomorúan néz, aztán ők is mennek tovább. Persze a film vége felé a két csapat találkozik, de addigra annyira láthatatlanná válik a szkript, hogy tényleg csak annyi találgatnivaló marad, hogy vajon bezombul-e még valaki, avagy sem.

Hickenlooper persze érezte, hogy ez így kevés, ezért Matt Greenberg íróval nyakon önttette az egészet egy kis fekete mágiával, néhány száz éves bennszülött sztorival, de tette ezt olyan zavarosan, hogy igazából fel sem tűnik a szál jelenléte (de legalább az idő megy vele). Sajnos néhány jelenet is eléggé amatőrre sikerült, legalábbis furcsa, hogy meglepően jól abszolvált csatajelenetek után egy szimpla házostromnál a nézőnek nevetni támad kedve a megvalósításon (a ház védői kint állnak az ajtóban, ablakokban, simán el lehet őket találni). A fényképezés és a zene rutinmunka (előbbi néha tévésorozatokat idéz, akár az „Észak és Dél” címűt), a rendezés viszont feltűnően erőlködik. Érdekesség még az is, hogy a film előtti előszóban hosszasan kielemzik a „Killing Box” nevű megsemmisítő hadmozdulatot, sőt, a produkció sok helyen ezen a címen lett bemutatva, de a történetben ennek bizony elhanyagolható jelentősége van.

Bár végeredményben a cím mindegy is lenne, ha egy mindent elsöprő „zombik támadnak katonaruhában az erdőből”-kalandot látnánk. Sajnos azonban ahogy a keresztre feszített katonáknál durvább képsorokat a későbbiekben nem kapunk, úgy laposodik el percről-percre maga a film is.

Végeredmény: Egy némileg félresikerült háborús zombifilm

A film: 4,5 pont