Boldog születésnapom/Happy Birthday to
Me (1981)
Egy tanulókból álló baráti
kör egyszer csak fogyatkozni kezd: a diákok mind-mind szörnyű halállal halnak
meg, majd holttestük is eltűnik. Eközben Virginia (Melissa Sue Anderson)
rémálmokkal küszködik, és egyre többször tér vissza halott anyja emléke is.
Lehet, hogy neki is köze van a gyilkosságokhoz?
A „Halloween” és a „Péntek 13.” Által kirobbantott
slasher-hullám egyik nagyon buta darabját tartjuk a kezünkben. A „Boldog
születésnapom” című horroraltatóban negyedóra-húszpercenként meghal valaki,
közte pedig egy rakás úgynevezett tanuló hülye viccekkel, ökörködéssel, egymás
szívatásával és piálással üti el az időt. A halálesetek annyira kiszámíthatóak,
mint ahogy a kedd után a szerda következik, némelyikük pedig annyira gyermeteg,
hogy a szendergő nézőt sem képes felébreszteni. Képzeljük el például, hogy az
egyik leányzót kocsijában meg akarják fojtani. Sikerül kiszabadulnia a halálos
szorításból, elfut, majd megáll (!) tíz méterrel odébb. Aztán persze csodálkozik,
hogy leendő gyilkosának is van lába, odalép hozzá, és nyissz. Vagy itt van a
súlyemelő fiú esete: a hátán fekvő tag fogja a súlyokat, de letenni már nem
tudja, mert a gyilkos az állványt odébbtolja. Bajba jutott erőemelőnknek csupán
hátra, a feje mögé kellene dobnia a súlyokat (pont egy karhajlítás lenne az
egész), de ő ehelyett káromkodni kezd meredt karral, és megvárja, hogy a
micsodájára is egy súly repüljön. A többit elképzelhetjük: olimpikonunk feje
helyén másodpercek múlva már csak súlyok találhatók.
Végül lássuk a karót nyelt
fiút is: az alkotók megpróbálják elhitetni velünk, hogy az egyik srác, akit
szájbaszúrnak egy nyárssal, pár másodperc alatt meghal. Ez elég vicces, főleg
annak tükrében, hogy az 1800-as évek végén például Sir Richard Burton
felfedezőnek az egész arcát szétdobták bennszülöttek egy lándzsával. A
felfedező ebbe nem halt bele (pedig nem mondta a harcias ágyékkötősöknek, hogy
„egy pillanat, felhívom az ügyeletet, mit tanácsolnak arra az esetre, ha
megszűnt létezni a szájüregem, utána tovább dobálhattok”), sőt, gyógyulása után
egészen nagy dolgokat is elért, például felfedezte a Nílus forrásvidékét.
A „Boldog születésnapom”
mindezek tetejébe rémesen hosszú is, így van időnk azon gondolkodni, hogy azt,
amikor egy autó beleesik a vízbe, miért kell négyszer is megmutatni,
negyedszerre pedig miért érkezik a járgány három háton való landolás után a
kerekeire.
És a Kedves Olvasó nem fogja
elhinni, de a legszörnyűbb még hátravan: ennek az unalomáradatnak a befejezése
hirtelen elkezd működni. Egy remekül felépített, ijesztő „vacsorajelenet”
láttán az ember tűnődni kezd, hogy ezt a jelenetet vajon ugyanazok forgatták-e,
mint akik az ezt megelőző 100 percnyi tömény unalmat.
Van még egy végső csavarunk
is, melynek valószínűleg tapsolnánk is az élvezettől… csak az a probléma, hogy
a kezeink a fentiekben vázolt alvókúra okán már rég a fotel támlájára bukott
fejünk alatt találhatók, párnát formázva.
J. Lee Thompson (hihetetlen,
a „Navarone ágyúi”, és a „MacKenna aranya” rendezője követte el ezt az
ásításgenerátort) filmje megjelent nálunk is dvd-n, még a kezdeti időkben, a
Warner fapados kiadásában.
Végeredmény: Slasher a futószalagról, összesen egy jó jelenettel
A film: 3
pont
A dvd: 5
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése