Csak egy harapás/Once Bitten (1985)

Csak egy harapás/Once Bitten (1985)

Egy vámpírhölgy minden vágya, hogy elkerülje az öregedést, ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy friss vérrel táplálja magát. A legjobb megoldás, ha szűz emberi lény vérét sikerülne kiszívnia, az áldozat pedig nem más, mint egy szex terén igen tapasztalatlan főiskolás, Mark Kendall. Mark egyre csak fűzi a barátnőjét, hogy legyen meg az első alkalom, de az a különböző körülményekre hivatkozva folyamatosan húzza az időt. Ez mind a vámpír asszonyság kezére játszik, akinek háromszor kell vért szívnia áldozatából: a harmadik után Mark is vámpírrá válik…

Howard Storm horrorvígjátékát valószínűleg igen sokan látták már, ami nem csoda, hiszen a „Truman Show”, vagy a „Dumb & Dumber” után mindenki látni akarta, hogy egy bizonyos Jim Carrey hogy is kezdte a pályát. Nos, a nyolcvanas években egymást érték a tinivígjátékok, és a „Csak egy harapás” is ebbe a sorba illeszkedik bele - Carrey is ebben a műfajban próbált először bizonyítani, és megragadni az élbolyban (elég jól sikerült neki, elnézve pályafutása alakulását). A nyolcvanas évek tinivígjátékainak jelentős részére jellemző volt még az is, hogy színvonaluk a nagyon rossz, a szánalmas és a hulladék határvonalain mozgott (félreértés ne essék, messze nem mindnek - én is szerettem például a „Meglógtam a Ferrarival”-t). A „Csak egy harapás” valahol az első kettő között van, többnyire nagyon rossz, néhány jelenete meg egyenesen szánalmas. Az egyetlen értékelhető dolog - azt hiszem, sejthető - Carrey, aki valahogy elviszi a hátán a filmet, és érezhető, hogy ez az ember jobb körülmények között még jobb teljesítményre lesz képes. Storm rendező tulajdonképpen nem csinál egyebet, mint a már ismert vámpíros sztorit a bugyuta vígjáték-klisék keretein belülre helyezi, így próbálva a produkciót a tömegből kiemelni. Az eredmény: egyik kínos jelenet követi a másikat. Amikor azt hisszük, hogy Carrey és csini pofika barátnője kínos dialógusainál nincs rosszabb, jön egy kínos táncjelenet. Amikor a még ennél is kínosabb zuhanyozás (amely alapján megállapíthatjuk, hogy az alkotók rühellik a melegeket) lezajlik, még hátra van egy überkínos rohangászós-idétlenkedős finálé is. És mindeközben ez a film is eláraszt bennünket az összes létező eighties-klisével: szabódó lányka, lúzer(nek) tűnő fiú, ostoba barátok rémes szövegekkel (de legalább megy velük a játékidő), folyamatos verbális szexualizálás (szigorúan PG-13-as szinten) és blődlizés vég nélkül. Igazából szóra sem érdemes a „Csak egy harapás”, de ha már „A gonosz mostoha” című szörnyedelemről szó esett, akkor ez se maradjon ki.

Zárszóként talán annyit, hogy Carrey rajongói azért valamennyire szeretni fogják ezt a filmet, és igazuk lesz, mert még kedvencük jön ki a legjobban az egészből. Ha nem ő lenne a főszereplő, valószínűleg az MGM sem adta volna ki e borzadályt dvd-n, és talán végre olyan értelmes filmek kiadására fordítaná drága idejét, mint mondjuk az 1986-os „Castaway”, vagy az 1988-as „A World Apart”.

Végeredmény: Jim Carrey valahol itt kezdte...

A film: 3 pont