Death Carries a Cane/Passi di danza su una lama di rasoio (1973)

Death Carries a Cane/Passi di danza su una lama di rasoio (1973)

Kitty (Susan Scott) éppen szívszerelme (Robert Hoffmann) érkezésére vár egy kilátóban, ezért pillanatnyi unalmában úgy dönt, hogy egy fizetős teleszkóppal szétnéz a városban. Amit észrevesz, elég ijesztő: egy fekete ruhás, fekete kalapos illető jól láthatóan agyonszurkál egy nőt egy lakás ablakában. Éppen jön ki a házból, és felismerhetővé válna az arca, amikor a teleszkóp jelzi, hogy elég a műsorból, és be kellene dobni egy kis aprót a matiné folytatásához. Talán mondanom sem kell, amikor a világ újra megnyílik a szemtanú-hölgy előtt, addigra a gyilkosnak már csak a hűlt helyét távcsövezi. Irány a rendőrség, de előtte találkozó a nagy szerelemmel, akit később a nyomozást vezető felügyelő (George Martin) jól meggyanúsít a csúnya tett elkövetésével (mondván a gyilkos biceg, és a friss gyanúsított is). Természetesen akadnak más szemtanúk is, akiknek (hogy azért a gyilkosságok száma ne ragadjon le egynél) meg kell halniuk, és ezt meg is teszik; gyilkosunk előszeretettel zörög, kopog botjával áldozatai portáján, aztán amikor azok épp megnyugszanak, hogy minden oké, a kampós sétapálcával nyakon ragadja őket, és egy kifent borotvával elnyisszantja a torkukat (mindezt megelőzően a pengét a szemünk előtt le is teszteli egy papírdarabon). A jobb sorsra érdemes áldozatok között szerepel egy fiatal nő, egy idős hölgy és egy bajuszos úriember, aki utolsó vacsoráját már nem tudja befejezni a nyaka kettéválása okán. Vajon ki lehet a gyilkos?

Egy szűk másfél órán belül megkapjuk a választ, addig azonban, a giallók hagyományait követve jó néhány véres, illetve erotikus jelenetet (és jelen esetben sok logikai hibát) hagyunk magunk mögött. A „Death Carries a Cane” is tulajdonképpen egy stílusgyakorlat, ahol a gondosan elnyújtott gyilokjelenetek, gyönyörű nők lenge ruhácskában (néhányan nélküle) jelentik a film lényegét, nem a történet megoldása. Ez utóbbi végeredményben egyszerű: végy egy szereplőt, aki jelen volt ugyan a vásznon, de keveset, kerekíts köré egy kis múltbéli történetet arról, hogy miért pipult be és indult pengés körútra, végül hőseink jöjjenek rá mindenre, lehetőleg úgy, hogy mindeközben a hősnő jó nagy veszélybe kerüljön.

Maurizio Pradeaux rendező e mintára hagyatkozva aránylag élvezhető filmet dobott össze: a gyilkosságok véresek, és a gyenge képminőségben betoldott jelenetekkel most már teljesek is; a főhősnő és újságíró barátnője pedig számos erotikus perccel gazdagítja a művet. A probléma az, hogy a „Death Carries a Cane” semmi extrát nem nyújt. Semmiből (operatőri munka, zene, alakítások) sem a legrosszabbat, de messze a legjobbat sem. A giallók szerelmeseinek ajánlott, mert minden bele van sűrítve, ami kell, de ha választani kellene, hogy „Az ördögűző/Sóhajok/Aliens/The Thing/The Beyond” stb. huszonötödször, vagy a „Death Carries a Cane” először, én az előbbire szavaznék.

A dvd képminősége elég pocsék, szemcsés, bár a borítón a kiadó kézzel-lábbal védekezik ezügyben, felemlegetve a film fölöttébb ritka voltát. A legnagyobb pozitívum: a dvd tokja gyönyörű; olyan, mint egy könyv, tehát mesésen mutat a polcon. Extrák: trailer, képgaléria és egy alternatív olasz kezdés (mivel a lemez német kiadás német címmel), melyben újra végigélvezhetjük, hogy az ominózus teleszkóppal két fazon idétlenkedik.

Végeredmény: Átlagos giallo a szokásos körítéssel

A film: 5 pont

A dvd: 6, 5 pont