Breeders aka. Killer-alien (1986)

Breeders aka. Killer-alien (1986)

Az amerikai nagyvárosban hullani kezdenek a nők. Egészen pontosan a szűz lányok vannak veszélyben, egy gusztustalan kreatúra bánik el velük, minek köszönhetően egy kórházi ágyon találják magukat, jórészt kómában. Egy doktornő és egy felügyelő ered a furcsaságok nyomába: kinyomozzák, hogy a brutális támadások között összefüggés lehet, de mire rájönnek, hogy a förtelmes lénynek mik a fő szándékai, addigra majdnem késő…

Ki ne hallott volna már Ridley Scott „A nyolcadik utas: a halál” című mesterművéről? Ezt az alapfilmet bizony a későbbiekben gátlástalanul nyúlták (mind a mai napig), és e nyúláshullámnak egyik jeles képviselője a „Breeders”. Tim Kincaid filmje mindent bedob, hogy példaképére hasonlítson, de rendezőnknek összességében csak egy dolgot sikerül elérnie, nevezetesen egy fordított arányosságot. Kifejtem: mindenen, amin a fentebb említett klasszikus során izgultunk és megrémültünk, a „Breeders”-ben a térdünket, és egyéb testrészeinket fogjuk csapkodni a kacagástól. A féktelen jókedvünknek több forrása is van, ha Kincaid művét választjuk programnak. Az egyik a történet menete: a szereplők a „fordulatokat” úgy mondják fel a kamera előtt, mintha papírról olvasnák. A dokinéni és rendőr haverja néznek egymásra, hirtelen mindenre rájönnek, és fapofával felvázolják a tennivalókat. A másik viccfaktor maga az alien, aki nem más, mint egy búvárruhába bújtatott uszonyos lábú fazon, akinek időnként lecsorgatnak valami kocsonyás izét a végtagjairól, hogy alienebbnek nézzen ki (valószínűleg az egyik stábtag, vagy maga Búvár Kund beáldozta az aznapi ebédjét erre a célra).

És érdekes módon Kincaid szexista is, a „Breeders”-t ugyanis meztelen nők gyűjteményeként is lehetne definiálni, amint feltűnik egy dekoratív hölgyemény a képen, az azonnal vetkőzni kezd (e téren csak a doktornő bizonyul passzívnak). A befejezés során pedig Kincaid sziporkázni kezd, néhány dilettáns fordulat után egy földalatti lyukban hőseink egy egész meztelen nős medencét találnak, melyben a hölgyek vadul szappanozzák egymást és magukat. Ezután már csak néhány béna effekt, plusz egy szánalmasnál is szánalmasabb záró jelenet van hátra, és elérkeztünk a stáblistához, melynek végén a forgalmazó MGM oroszlánja is elbődül, de olyan fájdalmasan, mintha maga is szégyellné, hogy az általa képviselt stúdió ekkora szeméthez adta a nevét (meg a pénzét)…

Végeredmény: Hogy hogyan győzzük le a Nyolcadik utast? Mutassuk meg neki ezt a filmet - nem fogja túlélni

A film: 1 pont

Mint trash: 10 pont